Kulcsszavak: |
|
Személyek: |
Simicska: „Nem hagyom lenyomni magam”
Lapunknak adott interjújában a Magyar Nemzet és a Hír TV tulajdonosa azt állítja, senkit nem kért arra, hogy Orbán Viktor és a kormány ellen forduljon. Hátbatámadásként éli meg, hogy elhagyták, de már mindent lerendezett.
Parancs volt, hogy Orbánnal szembe menjenek
Simicska Lajos állítólag 180 fokos, „népszavás” fordulatot kért a tulajdonában álló médiától.
Simicska szerint valaki elesik
A Simicska-médiabirodalom legfontosabb vezetői fellázadtak a tulajdonos ellen. Simicskát ez a saját bevallása szerint „kurvára” meglepte, ami pedig a reklámadót illeti, Rogán kitért a válasz elől.
Sokkolták a Magyar Nemzetet
– Ne hozzon kínos helyzetbe! – hárított a Magyar Nemzet kiadójának ajtajában a Nemzet egyik vezetőségi munkatársa, aki annyit azonban elárult, hogy a szerkesztőség tagjait derült égből villámcsapásként érte a mai esemény. Hozzátette viszont, hogy a korábbi hetek sajtónyilatkozatai után várható volt, hogy valami készül.
Simicska Lajos: Amíg én vagyok, minden van
A médiaháborúnak nincs vége azzal, hogy sorra kiálltak Simicska Lajos mögül médiabirodalmának vezetői az után, hogy totális háborút indított Orbán Viktor és a reklámadó ellen. Az üzletember az Origónak szó szerint azt mondta, nem kell B terv, mert „amíg én vagyok, minden van, és mindenkit kibaszok". Cikkünk folyamatosan frissül, kövesse itt a médiaháborút.
Simicska beleáll a meccsbe
A köz- és a magánmédia állapota alapvetően meghatározza, hogy egy országban milyen minőségű a demokrácia. Úgy tűnik, hogy Magyarországon mindkét területen „barkácsolás” zajlik. A közéletet az tartja lázban, hogy a Simicska Lajos nevéhez köthető, a Fidesz eddigi identitásának kialakításában kulcsszerepet játszó médiabirodalommal mi fog történni. Az biztosnak látszik, hogy új korszak következik a jobboldali médiahátországban, és az is, hogy a „rettegett” Simicska Lajos pedig beleáll „valamilyen meccsbe”. A Hetek cikke.
Simicska középre pozícionálná a Hír TV-t
A miniszterelnök az elmúlt napokban jobboldaliként elkönyvelt főszerkesztőkkel és kiadói vezetőkkel találkozott. A pártfinanszírozás új szabályozása Orbán szerint saját lábra állította a pártokat, ezért a médiát politikai befolyásszerzésre használó egykori pártfinanszírozók befolyásának vége. A Hír TV megpróbál középre nyitni.
CSAK AZ ÁLLAMI MÉDIA FORGATHATOTT ORBÁNRÓL MÉSZÁROS SERTÉSTELEPÉN
A keddi avatásra technikai és állat-egészségügyi előírásokra hivatkozva nem engedték be a sajtó többi képviselőjét.
Mióta kitört az Orbán–Simicska háború, minden új értelmet nyer
Új adóra költöznek a lottószámok. Békeidőben ennek a hírnek nem lenne különös jelentősége, ám amióta kitört az Orbán–Simicska háború (illetve hivatalosan nem tört ki, innen lehet tudni, hogy mégis), minden új értelmet nyer.
Kibeszélős hírblogot indított a Nemzettől eltávolított Torkos Matild
Ebben lesz kakaó! "Erkölcsileg vállalhatatlannak" nevezi a Simicska oldalán való részvételt az Orbán–Simicska-konfliktusban az SZDSZ-képviselőből lett balosfaló újságírónő a nyitóposztban. A Nemzetben fiókba tett írásokat is ígér.