Intézmények: |
|
Kulcsszavak: |
Zuschlag bűnszövetkezetben csalt?
Bűnszövetkezetben elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás bűntettére és egyéb bűncselekményekre, főleg okirat-hamisításra módosulhat a vád Zuschlag János és társai ügyében.
Maffiavádat kaphatnak a nyakukba szocialista politikusok
Az ügyészség októberig meghosszabbította a nyomozást az MSZP-közeli ifjúsági szervezetek eltűnt állami támogatásai ügyében. Akkorra eldől az is, hogy a vád bűnszervezetben elkövetett csalásra módosul-e.
Államtitkárokat idéztek be Zuschlag és társai ügyében
Tanúként hallgatta ki a kecskeméti ügyészség Újhelyi Istvánt, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkárát a Zuschlag János nevével fémjelzett büntetőügyben.
Az MSZP pártalapítványa is belecsúszott a Zuschlag-ügybe
Baja Ferencet is beidézték a kecskeméti ügyészek, miután kiderült, hogy a Zuschlag-ügyben lebukott pártközeli ifjúsági szervezetek a Táncsics Alapítványtól is nyertek pénzt.
Zuschlag-ügy: tanúként hallgatták ki Baja Ferencet
Tanúként hallgatta ki Baja Ferencet a Kecskeméti Városi Nyomozó Ügyészség a Zuschlag János és társai ellen folyó nyomozás keretében.
Arató Gergely
Baja Ferenc
Mesterházy Attila
Ujhelyi István
Zuschlag János
Együtt a Harmadik Évezredért Alapítvány
Fiatal Baloldal
Holnap Városért Egyesület
Hoppá Egyesület
MSZP
Sportminisztérium
Szövetség a Modern Magyarországért
Táncsics Mihály Alapítvány
Vörösfenyő Egyesület
XXI. Századi Kulturális Egyesület
csalás
pártfinanszírozás
támogatás
Több ifjúszoci államtitkár is megy az ügyészségre
A kecskeméti ügyészség hétfőn tanúként hallgatta ki Újhelyi István államtitkárt a Zuschlag-ügyként elhíresült törvénytelen alapítványi támogatások ügyében.
Indul a vadászat az olajfoltok után
Hét évvel ezelőtt egy parlamenti bizottság tíz hónapon keresztül próbált utánajárni, milyen kapcsolat lehetett a '90-es években működő olajmaffia, illetve rendőrség, vámőrség és a politika közt.
Zuschlag újabb ügye: nem fizettek a csapatépítésért
Elfelejtett fizetni Zuschlag János volt MSZP-s képviselő egyesülete a Békés Megyei Gyermek- és Ifjúsági Közalapítványnak egy, az alapítvány táborában tartott rendezvényük után.
Révész Sándor: Kutyakomédia!
Minden jelentősebb párt lop, csal és hazudik. Sokszorannyi pénzt költenek a kampányra, mint amennyit az általuk kétharmados többséggel meghozott törvények szerint el lehet költeni, meg lehet szerezni, el lehet számolni.