Intézmények: |
|
Kulcsszavak: |
Wieszt decemberig előzetesben marad
December közepéig előzetes letartóztatásban marad a hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel gyanúsított Wieszt János.
Hunvald: "ártatlan vagyok"
Nem érti Hunvald György volt erzsébetvárosi polgármester, hogy húsz hónapja tartják előzetes letartóztatásban, miközben a nyomozati iratokat megismerve ügyvédje arra jutott: nincs megalapozott gyanú a bűnösségére, sőt "őrizetbevételekor sem volt, az azóta lefolytatott bizonyítás pedig semmit nem tett hozzá, inkább elvett a gyanúból."
A városházi polip
A közelgő helyi választások ismét a Fővárosi Önkormányzathoz tartozó cégek elmúlt négy évének közpénz-dézsmálási ügyeire terelik a közfigyelmet. Magánbeszélgetések, informális kapcsolatok révén kapták a politikai utasításokat a félelemben tartott és megfelelni vágyó cégvezetők, hivatalnokok.
BKV-ügyek
Antal Attila
Balogh Zsolt
Hagyó Miklós
Mesterházy Ernő
BKV (Budapesti Közlekedési Vállalat) Zrt.
Cemi Kft.
Főtáv Zrt.
Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt.
MSZP
állami / önkormányzati vállalat
gazdálkodás
háttér
klientúra
lobbi
metró
önkormányzat
pártfinanszírozás
PR
tanácsadás
vesztegetés
Budapest
A leleplezéseknek sosem lesz végük
A héten több leleplezés is napvilágot látott. Papcsák Ferenc közpénzek elosztására hívta fel a figyelmet, míg a Fidesz a XXIII. kerületi polgármestert szólította fel lemondásra. Kirobbant az első fideszes korrupciós botrány, amihez alig kellett több mint száz nap.
Geiger Ferenc
Marton Zsolt
Szakály Gábor
Szűcs Erika
Deloitte & Touche
Develor Tanácsadó Rt.
Fidesz
IFUA Horváth & Partners Kft.
MSZP
Savaria Rehab-Team Kft.
Szociális és Munkaügyi Minisztérium
Telkes Zrt.
építőipar
foglalkoztatás
önkormányzat
tanácsadás
vesztegetés
visszajuttatás
zsarolás
Bp. XXIII. kerület
Budapest
Szombathely
Vas megye
Megkezdődött Hunvaldnál az iratismertetés
Az erzsébetvárosi ingatlanbotrány fő gyanúsítottja, Hunvald György MSZP-s polgármester tegnap kezdődött iratismertetése várhatóan több napig is eltarthat - értesült lapunk.
A jogerősen elítélt politikust támogatja az MSZP
Szabó Lorándot támogatja független polgármesterjelöltként az MSZP az október 3-i önkormányzati választáson Dombóváron – közölte a párt helyi elnöke csütörtökön az MTI-vel.
Illegális milliók Molnár Gyula kampányára
Molnár Gyula XI. kerületi szocialista polgármester 1,8 milliós, illegális kampánytámogatást kapott nyolc éve a Matávtól, a Zuschlag-ügy egyik alapítványán keresztül – állította az Indexnek Krausz Csaba, a Zuschlag-ügy ötödrendű vádlottja, az Ifjú Szocialisták Mozgalmának korábbi irodavezetője.
Wieszt visszaadja a szocialisták mandátumát
Steiner Pál, a Fővárosi Közgyűlés szocialista frakcióvezetője szerint a vesztegetéssel meggyanúsított és őrizetbe vett Wieszt János képviselő visszaadja majd a szocialisták listáján szerzett mandátumát.
Lendvai: Hajrá ügyészség!
A Fidesz lemondatná, a kerületi polgármester elhatárolódik tőle, Lendvai Ildikó pedig nem tud más MSZP-s politikus érintettségéről a Wieszt-ügyben.
Wieszt-ügy: lemondatnák az előzetesben lévő politikust
A Fidesz az összes posztjáról lemondatná Wieszt Jánost. A politikus előzetes letartóztatását vesztegetés gyanúja miatt ma rendelte el a bíróság. Újbuda polgármestere elhatárolódott a Wieszt-botránytól.