language

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

Kulcsszavak:

oktatás highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [114]  Oldalak:   <<  <  3 4 5 6 7 8 9 10 11 12   >  >>

Török Gábor: Plágium 2.0

"Gyurcsány Ferenc plágiumgyanús szakdolgozatával kapcsolatban épeszű és éplelkű embernek nem nagyon lehet más véleménye, mint Schmitt Pál másolt doktori értekezésével kapcsolatban volt. Ha a feltételezést nem tudja hitelt érdemlően megcáfolni a volt miniszterelnök, pontosan ugyanolyan politikai hulla lesz – bármit is tesz és bármit is állít -, mint a bukott köztársasági elnök volt abban a pillanatban, amikor kisdoktorijának története napvilágra került. Gyurcsánynak tudnia kell ezt: Schmitt Pál esete kapcsán már megírt és elmondott minden fontosat erről" - írja legfrissebb blogbejegyzésében Török Gábor.

Mennyit érnek meg az államnak Ókovács Szilveszter tanácsai?

Jelenleg is még hatályos az a szerződés, amelynek értelmében Ókovács Szilveszter, az Operaház kormánybiztosa a felsőoktatással kapcsolatos stratégiai kérdésekben ad tanácsot a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak.

A csalással vádolt fideszesek jelenleg is a polgármesteri kabinetben ülnek

Nem tett vallomást az a két kalocsai fideszes politikus, akik csalás és okirat-hamisítás miatt álltak tegnap a Kecskeméti Városi Bíróság elé. Ehhez joguk van, így a bíróság sem tehetett fel nekik kérdéseket. A vádirat ismertetése után dr. Mátyásné dr. Polereczky Éva tanácsvezető bíró a nyomozati vallomásukat olvasta fel.

Csepeli kettős gyilkosság: Deme félelemben tartotta az iskolát

Pedagógusok és diákok meghallgatásával folytatódott kedden a csepeli kettős gyilkosság büntetőpere; a tanúk arról vallottak a Fővárosi Bíróságon, hogy az alapítványi iskola tantestületében nem volt jó légkör, továbbá hallottak arról, hogy Deme Gábor, az ügy másodrendű vádlottja diákot, illetve diákokat bántalmazott az intézményben.

Iskola helyett zsíros ingatlanüzlet?

Mosolymenet indult a Lövölde térről a VII. kerületi polgármesteri hivatal elé. A tiltakozók azt követelik, hogy a képviselő-testület hiteles adatokra épített, széles körű társadalmi és szakmai vita után tárgyalja újra a tanintézet bezárására vonatkozó tervezetét.
Találatok: [114]  Oldalak:   <<  <  3 4 5 6 7 8 9 10 11 12   >  >>