language

Kulcsszavak:

offshore highlight_off

Lapok:

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [106]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

9 millió eurós pénzmosást hiúsított meg a NAV és az FBI

Egy nemzetközi bűnszervezet 9 millió eurót gyűjtött össze csalással egy magyar bankszámlán, a pénzt Kínába akarták utalni. A banknak feltűnt a jóváírások magas száma, így jelentették az ügyet a NAV-nak, akik az FBI-jal együttműködve megakadályozták az ügyletet. Az Egyesült Államokban több mint 15 ezer károsulttól csaltak ki pénzt az elkövetők.

Feltárul a piszkos pénz rejtélye

Az egész világot behálózzák a hatalmas összegeket megmozgató offshore-cégek, amelyek titkain most rést ütött egy nemzetközi újságíró-hálózat. Példátlanul nagy adattömeg került a birtokukba több tízezer offshore-cég valódi tulajdonosáról, akik között sok befolyásos ember van. Itt a nemzetközi kutatómunkáról szóló angol nyelvű cikk rövidített magyar fordítása.

Robban az adóparadicsomok Wikileaks-bombája

Bizalmas dokumentumok tömege szivárgott ki az adóparadicsomok világából. 46 ország oknyomozó újságírói kezdték el feldolgozni az anyagot, Magyarországon az Átlátszó.hu vesz részt benne. Az ügyek 170 országból összesen 130 ezer embert érintenek, köztük hírességeket, volt államfőket, nagy- és kisvállalkozókat és bűnözőket.

A ciprusi számlákat is látni szeretné a kormány

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár egy sajtóbeszélgetésen magyarázta a kormány múlt héten bejelentett tervét a külföldi bankszámlák megadóztatásáról. Beszélt többek között arról, hogy teljes transzparenciát szeretnének a magyar számlákat illetően, valamint arról is, hogy titkosszolgálati információk támasztják alá azt, hogy a magyarok több pénzt utalnak ki hazájukból, mint régiós társaik.

Mélyre ásta a magyar gazdagok titkait Svájc

Új lendülettel vágna neki a külföldre menekített magyar vagyonoknak a kormány - jelentette be szerdán Lázár János. Az egyes becslések szerint akár 2000 milliárd feletti vagyont azonban nehéz lesz megadóztatni - ez egyelőre még Németországnak sem sikerült.
Találatok: [106]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>