Kulcsszavak: |
|
Személyek: |
Az EU nincs felkészülve arra, hogy elszámoltassa egy tagország miniszterelnökének korrupcióval vádolt vejét
Az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala, az OLAF kétéves nyomozás után súlyos szabálytalanságokat tárt fel olyan közbeszerzésekben, amiket 2011 és 2015 között nyert meg a közvilágítási tenderek favoritja, az akkor Tiborcz István tulajdonában álló Elios Innovatív Zrt.
Csak három ügyet nevezett meg az OLAF
Az OLAF jelentése megerősíti, hogy a miniszterelnök családjáig ér a pályázati csalás gyanúja
A pénteki nap bombahíre, hogy az OLAF, az Európai Csalás Elleni Hivatal súlyos szabálytalanságokat állapított meg az Elios Zrt., Tiborcz István azóta eladott cégének közvilágításos projektjei kapcsán. A Hivatalt a két éves vizsgálat eredményei arra indították, hogy a magyar hatóságoknak jogi lépések megtételét, az Európai Bizottságnak pedig 40 millió euró, azaz 12 milliárd forint visszafizettetését javasolta. Röviden áttekintjük a miniszterelnöki vő cégének pályáívét, és megnézzük, jól jártak-e azok a városok, amelyek Tiborcz érdekeltségére bízták az energiatakarékossági befektetéseiket.
Megint nem adott ki az MTI egy Tiborcz Istvánnal kapcsolatos közleményt
Ujhelyi István szocialista EP-képviselő közleményt adott ki, amelyben felszólította a kormányt arra, hogy azonnal hozza nyilvánosságra azt a jelentést, amelyik Tiborcz István volt cégével, az Elios Zrt.-vel kapcsolatban készült. Az OLAF, az unió szervezett csalás elleni hivatala most javasolta, hogy tegyenek jogi lépéseket az Elios ügyeivel kapcsolatban.
Rettentő kínos a kormányoldalnak Orbán veje volt cégének csalásgyanús ügye
Nagyon forró lehet a pite a kormányoldalon, miután tegnap kiderült, hivatalosan is elismerték, hogy az EU csalás elleni hivatala (OLAF) nagyon komoly szabálytalanságokat talált az Elios Innovatív Zrt. által 2011 és 2015 között elnyert közbeszerzésekben. A kérdéses időszakban az Elios még Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak volt a cége.
Hadházy Ákos: Orbán Viktor közelebb került a börtönhöz, a veje miatt 12 milliárd forintot bukik Magyarország
Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) a teljes összeg visszakövetelésére tesz javaslatot az EU-nak, és ha ez így lesz, akkor 12 milliárd forintot kell visszafizetni a magyar adófizetők pénzéből azok miatt a súlyos szabálytalanságok miatt, amelyeket az OLAF tárt fel az Elios Innovatív Energetikai Zrt. által 2011 és 2015 között elnyert EU-pályázatokon – írja szombati Facebook-bejegyzésében Hadházy Ákos, az LMP társelnöke.
A magyar kormány nem bánja, ha Orbán vejének üzleteit vizsgálják
„Magyarországon 2004 óta van lehetőség a közvilágítás fejlesztésére uniós forrásból. Az OLAF vizsgálata a Bajnai kormány idején elindított, és később is folytatott közvilágítási program pályázati felhívásait érinti. Ezeket a magyar hatóságok az OLAF felvetéseit is figyelembe véve, 2015-16-ban egyszer már vizsgálták. Most az OLAF újabb vizsgálatot kér. Ahogy a korábbi, úgy a mostani vizsgálatot is támogatjuk. Az a helyes, ha a magyar hatóságok az OLAF minden felvetését kivizsgálják.
Az OLAF szerint szabálytalanok voltak Tiborczék közbeszerzései
Szabálytalanságokat tárt fel az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) az Elios Innovatív Zrt. által 2011 és 2015 között elnyert, uniós forrásokat felhasználó közbeszerzésekkel kapcsolatban – írja a Wall Street Journal. Az OLAF közölte: a kétéves nyomozás során 35 projektet vizsgált meg, és nemcsak szabálytalanságokat tárt fel, de összeférhetetlenség is történhetett.
Nyilvánossá tenné az Orbán Viktor vejével kapcsolatos jelentést Jávor Benedek
Jávor Benedek levelet írt Lázár Jánosnak, hogy a kormány hozza nyilvánosságra a Csalás Elleni Hivatal (OLAF) 2011-2015-ös közvilágítási projektekkel kapcsolatos jelentését. Az említett időszakban Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak a cége, az Elios nyerte a projektek túlnyomó részét.
Tiborcz volt cégénél súlyos szabálytalanságokat tárt fel az OLAF
A Legfőbb Ügyészség megkapta az Európai Unó Csalás Elleni Hivatalának (OLAF) ajánlását, és azt a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező főügyészséghez fogja továbbítani - ezt az MTI tudatta a Legfőbb Ügyészség szóvivőjének közlése alapján.