Akták: |
|
Személyek: |
Orbán Viktor
Mészáros Lőrinc az új Simicska
Amíg a miniszterelnök kegyeiből kiesett Simicska Lajostól elvették valamennyi állami birtokát, addig Mészáros Lőrinc esetében gond nélkül hosszabbították meg a pályázat nélkül birtokába került földjeire szóló szerződéseket.
"Kiszáradhat" a Közgép az Orbán-Simicska háború miatt?
Végső fázisához ért az Orbán-Simicska háború - legalábbis a Figyelő cikke szerint. A lap azt írja: a mostani helyzetnek a Közgép lehet az egyik nagy vesztese: akár már jövőre lejtőre kerülhet. Brückner Gergely, a lap főmunkatársa szerint: a Közgép olyan területen működik, ahol az állami, önkormányzati megrendelések nélkül nem lehet hosszú távon megélni, így a cég "kiszáradhat". Részletek a videóban.
Új holdudvar Orbán körül
Mivel Simicska Lajos háborúba keveredett egykori legszorosabb szövetségesével, Orbán Viktorral, a kormányfő új személyeket és cégeket hozott nyertes helyzetbe. Az új szereplők sem ismeretlenek, hiszen már korábban is felbukkantak a Fidesz és Orbán körül, de úgy tűnik az új, formálódó gazdasági csoportban senkinek nem lehet olyan kitüntetett, önálló szerepe, mint Simicskának volt.
Orbán-Simicska háború
Demján Sándor
Dr. Hamar Endre
Flier János
Flier Jánosné
Garancsi István
Hernádi Zsolt
Lévai Anikó
Mészáros Lőrinc
Nagy György (Wallis)
Orbán Ráhel
Orbán Viktor
Pállfy Balázs
Simicska Lajos
Szigeti Zsolt
Szíjj László
Tiborcz István
Varga Károly
BÁV Zrt.
CD Hungary
Duna Aszfalt Zrt.
Duna Takarékszövetkezet
Elios Innovatív Zrt.
Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány
FGSZ Földgázszállító Zrt.
Garharrt Invest 2014 Zrt.
Hír Televízió
Hódmezővásárhelyi Útépítő (Hódút) Kft.
Körösaszfalt Zrt.
Közgép Zrt.
Magyar Építő Zrt.
Magyar Fejlesztési Bank (MFB)
Magyar Természetjáró Szövetség
Market Építő Zrt.
Mészáros és Mészáros Kft.
MET Magyarország Zrt.
MET Power AG
Mobil Adat Kft.
Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)
Pro Aurum Rt.
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia
Sorsok Háza
Szinva 2001 Kft.
Videoton FC
államosítás
bankok - pénzintézetek
diplomácia
építőipar
hitelezés
informatika
ingatlan
klientúra
közbeszerzés
közvilágítás
offshore
privatizáció
protekció
rokonok
sport
stadion
strómanok
vagyonosodás / vagyonnyilatkozat
versenykorlátozás - kartell
Eldőlt: Habony lesz az új Simicska
A Válasz.hu értesülése szerint április 9-én megalapították a Modern Media Group Befektetési és Vagyonkezelő Zrt.-t, amely az új jobboldali sajtóbirodalom központi cége lesz. Az egyik tulajdonos a miniszterelnök főtanácsadója, Habony Árpád.
Reklámadó, avagy egy barátság vége
Súlyos probléma elé állította a Fideszt és a harmadik Orbán-kormányt, hogy a miniszterelnöknek megromlott a kapcsolata a párt gazdasági holdudvarának meghatározó személyiségével, Simicska Lajossal. Bár nem a reklámadó miatt rúgták össze a port, az új sarc kivetése, vagyis tavaly nyár óta a Simicska érdekeltségbe tartozó médiumok kritikusak a kormánnyal szemben. A jobboldali médiaháború további következménye a közmédia újabb átalakítása és feltétlen kormánykiszolgálóvá válása, valamint az, hogy a Simicska-birodalom helyett a Napi Gazdaság körül formálódik az új Fidesz-közeli magánmédia.
1440 hektár állami földet vettek vissza Simicskáéktól
Ez ám a háborús területi veszteség! Irdatlan nagyságú állami földet vesztett Simicska Lajos a kormányfővel vívott háborújában – tudta meg a Blikk.
Simicska - Orbán: Ki nyeri a háborút?
„A háború az olyan, hogy vagy ez esik el, vagy az.” Ezt a jól ismert mondatot még Simicska Lajos mondta, amikor látványosan nekitámadt Orbán Viktornak.
A minisztereknek sem ajánlott a Hír TV és a Magyar Nemzet
Morális alapon kell mérlegelniük a minisztereknek, nyilatkoznak-e a Hír TV-nek, illetve a Magyar Nemzetnek. „Simicska nem idol a jobboldalon, Orbán Viktor viszont maga a Fidesz” – ez az alapvetés a jobboldali médiaháborúban.
Elbukott milliárdjai miatt támad Simicska
Az utóbbi évek egyik legsikeresebben fejlődő hazai cégbirodalmának vezérhajóin ütött méretes léket Orbán Viktor kormányfő, amikor elkezdte kiszorítani a gazdasági hatalomból volt barátját, Simicska Lajost.
Simicska Orbánról: „Ismerem, sok mindent tudok róla”
„Úgy van, hogy nincs. Ő a nagy nem létező” - mondta Simicska Lajosról Lengyel László politikai elemző. Az üzletember idestova negyedszázada befolyásos tényező, de még állami hivatalnokként, az adóhivatal vezetőjeként is elzárkózott a nyilvánosságtól. Csupán egy hónapja eredt meg a nyelve, február 6-án tucatnyi interjút adott, ha nem is kizárólag, de leginkább a digitális sajtónak. Íme, az életműve - nyilatkozataiból kiemelt mondatokban.