language

Lapok:

Kulcsszavak:

pártfinanszírozás highlight_off

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [139]  Oldalak:   <<  <  5 6 7 8 9 10 11 12 13 14   >  >>

Szigorítanák a korrupcióért kiszabható büntetést

A megvesztegetett tisztviselő kapjon szigorúbb büntetést, mint egy gyilkos. Ez a szándék derül ki azon jogszabálytervezetekből, amelyeket nemrégiben tárcaközi egyeztetésre bocsátottak a törvény-előkészítők. A kormány egy újabb korrupcióellenes testület felállítását szorgalmazza, s a nemzeti alaptantervbe is be kívánják építeni a vesztegetés elleni programok oktatását.

Megkezdődött a Tocsik-ügy tárgyalása másodfokon

Az első fokú bírói ítélet részletes ismertetésével megkezdődött Tocsik Márta és nyolc társa büntetőperének másodfokú tárgyalása.

A CDU titkos adományai

A CDU pénzügyi botrányai egyre több áldozatot követelnek: a párt pénzügyi kabinetjének vezetője öngyilkos lett, lemondott mind a párt tiszteletbeli elnöke, mind a jelenlegi elnöke. A történetnek még messze nincs vége: januárban egyre több gyanús számla és ismeretlen adomány került nyilvánosságra. A jelenlegi kormányzó párt pénzmosással vádolta meg a CDU-t, a média pedig csak Don Kohleoneként emlegeti Helmut Kohl volt kancellárt.

Folytatódik a CDU körüli pénzügyi botrány

A Német Kereszténydemokrata Pártnak (CDU) juttatott adományok egy része a Kohl-kormány gazdaságpolitikai döntéseinek befolyásolását célozta - állítja a Die Welt című német napilap szerdai számában. Wolfgang Schäuble, a CDU elnöke tagadta a vádakat. A pártelnök korábban állította: Karlheinz Schreiber bajor vállalkozótól kapta a pénzt. A vállalkozó visszautasította Schäuble kijelentését.

A magyar pártoknál is bármikor kirobbanhat pénzügyi botrány

Szinte valamennyi politikai erő egyetért abban, hogy a jelenlegi pártfinanszírozási rendszer változtatásra szorul, mégsem történik érdemi előrelépés. A tavaly megkezdett hatpárti egyeztetés hamar kifulladt. Bauer Tamás (SZDSZ) szerint, akinek a konkrét javaslata még csak a Ház napirendjére sem került, ez azért van, mert valamennyi pártnak érdeke a jelenlegi laza szabályozási rendszer fenntartása.

A német pártok nem mondanak le az adományokról

A Német Szociáldemokrata Párt (SDP) leendő főtitkára, Franz Müntefering elutasította azt a fölvetést, hogy a jövőben korlátozni kellene a pártoknak szánt adományokat. Franz Müntefering szerint az adományok nélkülözhetetlenek a pártok munkájához és cselekvési szabadságához. Szerinte az érvényben lévő törvény kellő mértékben szabályozza az adományozás gyakorlatát.
Találatok: [139]  Oldalak:   <<  <  5 6 7 8 9 10 11 12 13 14   >  >>