language

Lapok:

Helyek:

Svájc highlight_off

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [24]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>

Visszaadja Svájcban őrzött vagyonát az elűzött tunéziai elnök

Hajlandó minden svájci bankszámlán őrzött vagyonát átadni az új tunéziai hatalomnak az ország tavaly elűzött elnöke, Zin el-Abidin ben Ali. A száműzetésben élő politikus, akit dollármilliók eltüntetésével vádolnak, ügyvédjén keresztül üzente meg, hogy minden svájci fityingjéről lemond, de továbbra is tagadja, hogy rejtegetett vagyona lenne az alpesi országban.

Marad a posztján a felesége dollárügylete támadott svájci jegybankelnök

Először szólalt meg a Svájci Központi Bank elnöke a felesége nyári dollárvásárlása miatt kirobbant botrányban. Kashya Hildebrand, a svájci jegybank elnökének felesége augusztusban félmillió dollárt vásárolt fel néhány héttel azelőtt, hogy a svájci jegybank beavatkozott a piacon az erős frank miatt.

Felesége dollárügylete miatt kell magyarázkodnia a svájci jegybankelnöknek

Várhatóan csütörtökön szólal meg először a svájci jegybankelnök, miután botrányt kavart Svájcban, hogy felesége jelentős mennyiségű dollárt vásárolt nyáron, nem sokkal azelőtt, hogy a Svájci Nemzeti Bank (SNB) rögzítette a frank árfolyamát. Az árfolyamrögzítés miatt akkor a frank árfolyama hatalmasat esett, ezért az SNB elnökét és feleségét bennfentes kereskedelemmel vádolja több politikus.

Rámozdul az évszázad üzletére a kormányzati kötődésű cégbirodalom

Egymás után nyeri el a közpénzből fizetett energetikai megbízásokat egy cégcsoport, amely a kormányzati kapcsolatairól és rendkívüli megerősödéséről ismertté vált Közgép érdekeltségei közé tartozik. Az állam már most is tízmilliárdokat költ energetikai beruházásokra, de ez minden számítás szerint csak nőni fog a jövőben.

Egy napon belül újra letartóztatták a svájci WikiLeaks-informátort

Elítélt a rendőrség egy korábbi bankárt Zürichben, majd az ítélethirdetés után alig néhány órával újra letartóztatták. A büntetést egy 2004-es eset miatt kapta a bankár, most azonban azért, mert ugyanazokat az információkat a WikiLeaks-nek is átadta a múlt héten.

Megszállta a német ügyészség egy svájci bank irodáit

A svájci Credit Suisse nagybank irodáiban vizsgálódik a német ügyészség az eltitkolt jövedelmek után kutatva. Nemcsak a német adócsalók, hanem a nekik esetleg segítő banki alkalmazottak is bajba kerülhetnek a német hatóságok nyomozása során.
Találatok: [24]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>