language

Személyek:

Pápa Marianne highlight_off
Rogán Antal highlight_off

Rogán Antal

Rogán Antal (Körmend, 1972. január 29. –) magyar politikus, közgazdász. A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem (ma: Budapesti Corvinus Egyetem) pénzügyi és elméleti közgazdaságtan szakán 1995-ben szerzett diplomát. 1995-től a Széchenyi István Szakkollégium nevelőtanára és demonstrátora, valamint az egyetem pénzügyi tanszékének óraadó tanára, továbbá a Magyar Nemzeti Bank munkatársa volt.

A Fidelitas, a Fidesz ifjúsági szervezetének alapító tagja, aminek 1997 novemberétől egyben alelnöke is volt. 2001-2003 májusa között már a Fidesz alelnökeként tevékenykedett.

Önkormányzati szerepvállalása 2002-ben kezdődött, amikor Budapest V. kerületének önkormányzati képviselőjévé, 2003-ban pedig Belváros-Lipótváros választókerületi elnökévé választották. 2006 és 2014 között polgármesterként dolgozott.

1998 óta országgyűlési képviselő. 1998–2007, illetve 2010-2012 között a Fidesz Országgyűlési Képviselőcsoportjának frakcióvezető helyettese, majd 2012–2015 között frakcióvezetője. 2001–2006 között az Országgyűlés Informatikai és távközlési bizottságának alapító elnöke, 2010-től a Gazdasági és informatikai bizottságának elnöke. 2015-től miniszteri rangban a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője, a miniszterelnök kabinetfőnöke.

Törvényi változások miatt, 2014-től összeférhetetlen a polgármesterség és az országgyűlési képviselőség. Ezért 2014 őszén már nem indult az önkormányzati választáson az V. kerületben a polgármesteri tisztségért. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [36]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4   >  >>

Szorzásban erős tanácsadókkal szerződne újra az V. kerület

Idén is jelentős összeget tervez kifizetni szakértői díjként az V. kerület vagyonkezelő cége annak a könyvvizsgáló vállalkozásnak, amelynek korábbi tevékenysége a belvárosi ingatlanügyekben nyomozást elrendelő ügyészségi iratok szerint két szám összeszorzására korlátozódott. Értékbecslőként pedig ragaszkodik a kerület az alpolgármester édesapja, a KDNP-s Rubovszky György cégéhez.

Rogán kontra Juhász - elkezdődött a per

Elkezdődött az a személyiségjogi per, amelyet Rogán Antal indított Juhász Péter belvárosi képviselő ellen. Juhász azt állította, hogy Rogán a ma már börtönbüntetését töltő Portik Tamásékkal üzletelt, amikor több belvárosi ingatlant is áron alul adott el.

Belvárosi ingatlanmutyi III.: a kofakirály örökségétől Portik Tamás letartóztatásáig

Az éjszakai élet meghatározó alakjai, bankvezetők, politikusok, szépségkirálynők – nagy vonalakban így fest a belvárosi ingatlanmutyiban jól járt Szetlik-Pápa család kapcsolatrendszere. Szembetűnő: mintha gyakrabban fordulna elő sztorijukban zsarolásként is értelmezhető nyomásgyakorlás, mint a hagyományos gazdálkodó famíliák életében. Cikksorozatunk harmadik részében igazoljuk az alapfeltevést: Rogán-Habony-Pintér tengely sejlik fel az V. kerületi eseménysorban, ráadásként adunk némi politikai hátteret is magyarázatként.

Belvárosi ingatlanbotrány: Rogán támadásba lendült

5 milliárd 600 millió – ezt a számot állította szembe csütörtökön kora este a Szabadság kávéházban egy háttérbeszélgetésen Rogán Antal „azzal a bizonyos négymilliárddal". Az adatok arra vonatkoznak, mennyi kedvezményt adott a Belváros az ingatlanvásárlóknak. Azaz Rogán szerint a szocialista Steiner Pál polgármestersége idején gálánsabb volt a városrész, mint az ő irányításakor.

Csak egy ingatlanügy nem pereg le Rogánról

Hiába támadják az V. kerület ingatlaneladási gyakorlatát, Rogán azt állítja, az összes üzletet meg tudja védeni. A politikus egyetlen ügyet fájlal, a Pápa Marianne-nal kötött üzletet, ami miatt menesztette a kerületi jegyzőt. Rogán szerint nem ebben az ügyben nyomoznak a korábbi jegyző ellen.

Százmilliós bolt egyetlen belvárosi üzleten

Több mint százmillió forint kedvezményt kapott egy kiskörúti üzlethelyiség megvásárlásához a székesfehérvári futballklub korábbi, adócsalásért elítélt ügyvezetőjének érdekeltségébe tartozó cég. Közben az ügyészség hivatali visszaéléssel meggyanúsította a Belváros egykori jegyzőjét. Úgy tudjuk, a feljelentést azok a hatóságok tették, amelyek Portik Tamás ellen is nyomoznak.

Belvárosi ingatlanmutyi: a Rogán-Habony-Pintér tengely?

Pintér Sándor közvetlen közelébe is elvezetnek az V. kerületi ingatlanbotrány szálai. A belügyminiszter egykori üzlettársa, a kalandos múltú Rack László is kedvezményezettje a korábban Rogán Antal (Fidesz) jelenlegi frakcióvezető által vezetett belvárosi önkormányzat ingatlanértékesítési gyakorlatának. Ráadásul a befolyásos miniszterelnöki bizalmas Habony Árpáddal rokon, a Belvárossal szintén jóárasítottan üzletelő, egykor a józsefvárosi kínai piacot üzemeltető Szetlik-família esete és a Rack-üzletek története között is vannak közös pontok. Az Átlátszó cikksorozatában “rejtői” figurák, politikusok, keresztapák, egy özvegy és egy halom drága ingatlan. I. rész.

Rogán Antal és az ingatlanok: egy nehéz év krónikája

Rogán Antal 2014-es éve az ingatlanok körül forgott. Duplázódó százalékok, dinamikusan növekvő alapterület, mintegy magától és még a tulajdonos előtt is titokban beépülő tetőkert, hirtelen felbukkanó vidéki ház, lendületesen növekvő nyaraló, furcsa konstrukcióban furcsa embereknek eladott kerületi ingatlanok: krónika.

Nyolc hónap alatt keresett 50 milliót Portik élettársa a kedvezményesen vett ingatlanon

A belvárosi önkormányzat bevett gyakorlata szerint 2011 októberében bérbe, 2011 decemberében pedig kedvezményesen, 52 millió forintért eladta Portik Tamás élettársa, Pápa Marianne Classic Immo nevű cégének a Károly körút 26 szám alatti ház egyik 212 négyzetméteres, félemeleti ingatlanát, írta a Facebookon Juhász Péter, az Együtt belvárosi képviselője.

Portik élettársának adtak el olcsón üzletet Rogánék

Budapest — Felettébb kedvezményes áron vásárolhatott meg egy tekintélyes méretű üzlethelyiséget az V. kerületi önkormányzattól a Prisztás-gyilkosság miatt első fokon 11 év fegyházbüntetésre ítélt Portik Tamás (46) élettársa, Pápa Marianne érdekeltségében lévő cég – értesült a Blikk.
Találatok: [36]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4   >  >>