825.500.000 Ft
Akták: |
|
Kulcsszavak: |
Két vádirat V. Lászlóék ellen
A Magyar Nemzet információi szerint napokon belül megkezdheti a nyomozó hatóság a V. László nevével fémjelzett rendőrségi vesztegetési botrány, valamint a költségvetési csalás miatt folyamatban lévő nyomozás iratainak ismertetését.
Bűnügyi infókat súghattak V. Lászlónak a gyanúsított főrendőrök
Már minősített és személyes adatokkal való visszaéléssel is gyanúsítja az ügyészség a Nemzeti Nyomozó Iroda két egykori vezetőjét, amiért bizalmas információkat adtak ki az éjszaka császáraként emlegetett Vizoviczki Lászlónak. Az újabb gyanúsítás ellenére a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) hamarosan lezárja a nyomozást.
V. László egy ügyet megúszott
Bűncselekmény hiányában szüntették meg a Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány által a 2000-es évek első felében kötött szerződések ügyében tavaly indított nyomozást – tudta meg a Magyar Nemzet. Az érintett cégek egyike az éjszakai életből ismert V. László érdekeltségébe tartozott.
Újabb ex-rendőr a gyanúsítottak között
Újabb korábbi rendőri vezetőt hallgattak ki gyanúsítottként a Vizoviczki-ügyben - erősítette meg a sajtóhíreket az ügyészség hétfőn. - See more at: http://magyarhirlap.hu/ujabb-ex-rendor-a-gyanusitottak-kozott#sthash.hEHKfz0c.dpuf
Újabb volt rendőri vezetőt gyanúsítanak a korrupciós ügyben
Újabb volt rendőri vezetőt hallgatott ki gyanúsítottként az ügyészség a "V. László vállalkozót" és több magas beosztású rendőri vezetőt érintő korrupciós ügyben, amely a január elsejével módosult büntetőtörvénykönyv értelmében már katonai ügynek számít - közölte Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.
Újra házi őrizetben van Vizoviczki László
Alig két hetet tölthetett csak hosszú pórázon Vizoviczki László, mert két napja megint visszahelyezték házi őrizetbe.
Vizoviczki-ügy: Állami dolgozók sora a lefizetettek listáján
Nem csak a nyomozás kezdete óta megnevezett hét rendőr gyanúsított segítette törvénytelen eszközökkel a magát korábban egy interjúban szórakozóhelybirodalom-tulajdonosnak mondó Vizoviczki László vállalkozásainak zavartalan működését, hanem számtalan állami alkalmazott is, köztük egy pénzügyőr és egy tűzoltó is.
Házi őrizetben V. László rendőri bűntársai
A lakhelyelhagyási tilalmat hatályon kívül helyezve házi őrizetbe helyezte Fővárosi Ítélőtábla azt a négy egykori főrendőrt, akiket az éjszakai mulatóiról elhíresült V. László bűntársaiként bűnszervezetben történt vesztegetéssel gyanúsít a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) – értesült az mno.hu.
Már ötvenegy gyanúsított
A Magyar Nemzet értesülései szerint az elmúlt napokban további öt terhelttel bővült és kedden ötvenegyre emelkedett azon gyanúsítottak száma, akiket a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) gyanúsítottként hallgatott ki az éjszakai szórakozóhelyeiről elhíresült V. László nevéhez fűződő rendőrségi vesztegetési botrányban.