language

Személyek:

Schadl György highlight_off

Kulcsszavak:

vesztegetés highlight_off

Schadl György

Schadl György (1982 - ) a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) korábbi elnöke, önálló bírósági végrehajtó, aki ellen a Völner-Schadl ügyként ismert korrupciós bűncselekmény miatt indult eljárás. Korábban a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Állam- és Jogtudományi Kara Polgári Jogi tanszékének oktatója, valamint az Edutus Főiskolán tantárgyfelelős főiskolai docensként felelt az intézményben tanított jogi tantárgyakért. MBVK elnöki kinevezése óta (2015 - 2023 ) felügyeli és képviseli a bírósági végrehajtók munkáját, emellett 2021 novembere óta előzetes letartóztatásban van. A Kar elnökségéről az ellene folyó büntetőeljárás közepette 2023 áprilisában mondott le.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) 2022 októberében nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszéken Schadl György és további 21 vádlott ellen. Ez azután történt, hogy a rendőrök Schadlt és feleségét, Schadl-Baranyai Helgát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren vették őrizetbe, amint Dubajba készültek utazni. A vád szerint Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium egykori államtitkára rendszeresen fogadott el 2-5 millió forintot a MBVK elnökétől, cserébe Schadl kérésére azokat nevezték önálló bírósági végrehajtónak, akikkel előre megegyeztek. A kinevezett végrehajtóktól Schadl György összesen körülbelül 924 millió forint osztalékot szedett be. A vádlottak között van Schadl-Baranyai, és Schadl György apja is.

Schadl és felesége több irodaházat tulajdonol, amelyekben kizárólag végrehajtó irodák működnek. A Schadl-házaspár által működtetett két vállalkozás, a Schadl és Társa Végrehajtó Iroda Budaörsön, valamint a Schadl-Baranyai és Társa Végrehajtó Iroda Gödöllőn, 2018 és 2020 között együtt összesen egymilliárd forintnál is több osztaléknyereséget termelt – derül ki az Oligarchia egyik részéből.

Schadl György továbbá a Belvárosi ingatlanpanama (VI.-VII. kerület) és a V. kerületi ingatlanügyek kapcsán is érintett. Ezekkel az Rtl.hu és a Partizán foglalkozott részletesen.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [147]  Oldalak:   <<  <  6 7 8 9 10 11 12 13 14 15   >  >>

Vádat emeltek Völner Pál ellen, 8 év börtönt kér rá az ügyészség

A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós és vagyon elleni bűncselekmények, valamint pénzmosás miatt nyújtott be vádiratot Schadl György és 21 társa – köztük Völner Pál volt igazságügyi államtitkár – ellen a Fővárosi Törvényszéken.

Vádemelés: Völner Pálra 8, Schadl Györgyre 10 év börtönt kér az ügyészség

A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós és vagyon elleni bűncselekmények, valamint pénzmosás miatt nyújtott be vádiratot Schadl György és 21 társa – köztük Völner Pál – ellen a Fővárosi Törvényszéken – közölte az ügyészség.

Völner Pált 8, Schadl Györgyöt 10 évre zárnák börtönbe

A Központi Nyomozó Főügyészség közleményben tudatta, hogy megtörtént a vádemelés a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke és 21 társa ellen a Fővárosi Törvényszéken.

Trükköznek, hogy Schadl György továbbra is bevételhez jusson

A vesztegetés elfogadásával meggyanúsított Völner Pál ügyvédként dolgozik, Schadl György pedig azt próbálja elérni, hogy ne vesszen el a licence.

Újabb gyanúsítottjai vannak Völner és Schadl korrupciós ügyének

Július közepén még csak 19 gyanúsítottról tudott a hvg.hu a Völner Pál és Schadl György neve által fémjelzett korrupciós ügyben, július 29-én azonban már hárommal több, 22 volt a gyanúsítottak száma – erről a Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatta a lapot. A 22 gyanúsított közül „2 személy – köztük a végrehajtói kar elnöke – van letartóztatásban 2022. augusztus 8-ig, a többi gyanúsított szabadlábon védekezik”, írták. Az újabb gyanúsítottak személyéről nem adtak tájékoztatást.

Schadl–Völner-ügy: Három gyanúsítottat kiengedtek a letartóztatásból

A Schadl–Völner-ügy három gyanúsítottja esetében megszüntették a letartóztatást, ők most már szabadlábon védekeznek. Schadl György az egyike annak a három embernek, akik továbbra is letartóztatásban maradtak. Az ő esetében legutóbb – az ügyészség indítványának megfelelően – 2022. május 8-ig hosszabbították meg a letartóztatást.

Schadl-ügy: Pécsen sem találtak semmilyen szabálytalanságot

Lezárult a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) az a január 19-én elindított belső vizsgálat, amit az intézmény vezetése azért rendelt el, mert a sajtóban megjelent cikkek alapján felmerült annak a gyanúja, hogy befolyásos emberek, illetve az ő ismerőseik, hozzátartozóik érdemi vizsga, sőt, néha megjelenés nélkül tudtak egy-egy tantárgyból félévet lezárni a jogi karon.

Parlamenti vizsgálóbizottsággal tárná fel az ellenzék a Völner-ügy részleteit, szerintük magasra nyúlhatnak a szálak

Az ellenzéki összefogás pártjai országgyűlési választóbizottság felállítását kezdeményezik a Völner-Schadl ügyben – jelentették be a DK, az MSZP, a Párbeszéd és a Momentum politikusai vasárnap a Facebookon.
Találatok: [147]  Oldalak:   <<  <  6 7 8 9 10 11 12 13 14 15   >  >>