Személyek: |
Völner Pál
Az irodalmár, akire Schadl ráhúzná a vizes lepedőt
Völner Pál és Schadl György ugyan mindent tagadnak, de a korrupciós ügy egyik fontos szereplője mindent beismert a bíróságon. P. Béla, a végrehajtói kar korábbi hivatalvezetője saját bevallása szerint Schadl kívánságának megfelelően pontozta a pályázókat, hogy a kijelölt személyek mindenképp végrehajtókká váljanak. Schadl a bíróságon hosszan beszélt róla, mennyire utálták egymást P.-vel, akit elnökként utasítani se tudott volna. Arra utalt, hogy éppen P. nyomta be a saját embereit. P. furcsa karakter a végrehajtói világban: irodalomtörténészként a népi mozgalmat kutatja, tanulmányokat és könyveket ír.
Nem vizsgálja parlamenti bizottság Varga Judit politikai felelősségét a Schadl–Völner-ügyben
Ismét leszavazták a Fidesz–KDNP képviselői a Schadl–Völner-ügy parlamenti vizsgálóbizottságának felállítását az igazságügyi bizottság hétfő délelőtti ülésén. Ez azt jelenti, hogy nem kerül az Országgyűlés elé az ellenzék határozati javaslata.
Szarral bekent fal, hemzsegő poloskák – panaszt tett Schadl György a fogvatartási körülmények miatt
Jogállamban megengedhetetlen, az uniós előírásoknak nem megfelelő, sőt megalázó körülmények között tartották fogva ügyvédje szerint Schadl Györgyöt, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökét, amikor 2022 februárjában váratlanul magánzárkába helyezték át. A lapunk birtokába került panasz után a hatóság megállapította, hogy az intézet valóban nem biztosította az egészséges elhelyezéshez való jogot Schadlnak, és ügyvédje szerint később javultak a fogva tartás körülményei. Mindeközben Völner Pál a mai napig szabadlábon védekezhet. A történet pikantériája, hogy két évvel korábban államtitkárként éppen ő kritizálta a leghangosabban a börtönkártalanítások kifizetését, Völner szerint ugyanis mindenféle mondvacsinált ürüggyel perlik be az államot a fogvatartottak.
Ártatlannak vallotta magát Schadl György, Völner Pál ügyvédje tanúként idézné be Varga Juditot is
Ma a korrupciós per három fő vádlottja nyilatkozik arról, hogy ártatlannak vagy bűnösnek tartja-e magát. Jakab Péter bilincset akasztott Völner Pál nyakába, aki látta Varga Juditot, szóljon.
Schadl és Völner is mindent tagadott a bíróságon, utóbbi valótlan és alaptalan vádiratról beszélt
Ahogy ügyvédjén keresztül korábban, most személyesen a bíróságon is megerősítette perének harmadik előkészítő ülésén Völner Pál volt igazságügyi államtitkár és miniszterhelyettes, hogy nem tartja magát bűnösnek. Védője Varga Judit igazságügyi minisztert, valamint Süli János és Trócsányi László volt minisztert is beidéztetné. Nem vallotta magát bűnösnek a végrehajtói kar elnöke, Schadl György sem.
Schadl György ártatlannak vallotta magát a bíróságon
Nem vallotta magát bűnösnek a végrehajtói kar elnöke, Schadl György a bíróságon, úgy, ahogy előtte a szintén vádlottak padján ülő társa, a fideszes exállamtitkár Völner Pál sem. De míg Völner otthonról érkezett a Fővárosi Törvényszékre, mert szabadlábon védekezhet, addig – ahogy az első napon – úgy Schadl Györgyöt csütörtökön is bilincsben, vezetőszáron hozták be a terembe.
Völner Pál mindent tagadott a bíróságon
Nem vallotta magát bűnösnek Völner Pál az elmúlt évek legsúlyosabb korrupciós ügyében, így a fideszes exállamtitkár ügyéből büntetőeljárás lesz.
Völner és Schadl is tagadta a bűnösségét, a védelem Varga Juditot akarja tanúként beidézni a bíróságra
„Sokkal többet megért volna Schadlnek, hogy Völnert a zsebében tartsa”
„Sokkal többet megért volna Schadlnek, hogy Völnert a zsebében tartsa” – Schadl György lenézhette a volt államtitkárt, mert az túl olcsón adta magát?
A Schadl-Völner-ügy kecskeméti szálai
A rendszerváltozás utáni, legmagasabb politikai szintig felérő korrupciós ügynek kecskeméti vonatkozásai is vannak. A vád szerint a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke, egyben bírósági végrehajtó Schadl György végrehajtói kinevezésekért vesztegetési pénzt kért, és ebben tevékeny segítséget kapott az Igazságügyi Minisztérium fideszes helyettes államtitkárától, Völner Páltól.