Személyek: |
|
Intézmények: |
Schmitt Pál beletörődött, hogy nem doktor
Törvénytelen és etikailag kifogásolható volt, hogy a Magyar Testnevelési Egyetem doktori címet adott Schmitt Pálnak 1992-ben - ezt állapította meg a jogorvoslati bizottság, amely Schmitt Pál kifogására vizsgálta meg az ügyét. A plágiumbotrány miatt lemondó volt köztársasági elnök a határozatra tekintettel lemondott doktori címéről.
Schmitt mégis ragaszkodik elvett doktorijához
Kedden a jogászok egyezkedésével újabb forduló zajlott abban a Schmitt Pál által kezdeményezett eljárásban, amelyben az egykori köztársasági elnök formai okokra hivatkozva próbálja elérni a Semmelweis Egyetemen, hogy semmisítsék meg a doktori fokozatát visszavonó szenátusi határozatot.
Bajban az egyetemi dékán
Felfüggesztette Tóth Miklós dékán és helyettese Szalma László megbízatását Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem rektora az államvizsgákkal kapcsolatos szabálytalanságok gyanúja miatt.
A Schmitt-ügy miatt lemond a SOTE rektora
Hétfői hatállyal távozik posztjáról Dr. Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora. Helyét a szenátusi ülésen megválasztott új rektor, Szél Ágoston veszi át.
Lemondásig fajulhat a bulvárkacsa
Schmitt Pál lehet a rendszerváltás utáni első köztársasági elnök, aki nem tölti ki mandátumát, miután a Semmelweis Egyetem szenátusa megfosztotta húsz éve szerzett doktori címétől.
Minden programját lemondta Schmitt Pál + Videó + Kép
A Köztársasági Elnöki Hivatal arról tájékoztatott: Schmitt Pál köztársasági elnök lemondta részvételét péntekre meghirdetett programjain. A Sándor-palotánál LMP-s aktivistagárda várakozik – jelentette a Hír TV tudósítója a helyszínről.
A testnevelési karon Schmitt volt az ikon
A Schmitt-ügy előhozta a lappangó ellentéteket a Semmelweis Egyetem kényszerközösségben működő karai között. A lenézett testnevelési karosok az utolsó pillanatig próbálták kimenteni a sportos múltú köztársasági elnököt szorult helyzetéből, ez azonban nagyon nem tetszett az orvosoknak...
A szenátus visszavonta a Schmitt-doktorit
A Semmelweis Egyetem szenátusa visszavonta Schmitt Pál 1992-ben szerzett doktori címét. Ezt Tulassay Tivadar, az egyetem rektora jelentette be szerda este közvetlenül a szenátus ülése után.
Összeférhetetlen testület: Schmittnek lejtett a pálya
Az egyetem sokáig nem hozta nyilvánosságra, hogy kikből is áll az a bizottság, amelynek a Schmitt Pál elleni plágiumvádat ki kell vizsgálnia. Tóth Miklós dékán a most lezárult vizsgálat bejelentésekor azt nyilatkozta: azért van szükség rá, hogy a testület összetétele és munkája a jelentés elkészültéig titokban maradjon, hogy a tagok zavartalanul és pártatlanul dolgozhassanak.
"Szokatlanul nagy szövegazonosság"
Tényfeltáró bizottság a Schmitt-disszertációról: az egyetem hibázott