Csődbűntett gyanújával indított nyomozást a vám- és pénzügyőrség annak a cégnek a tönkremenetelével kapcsolatban, amely 2008-ban százmillió forintot adott a titkosszolgálati kapcsolatai miatt is ismert Magyarok Egymásért Szövetsége nevű pártnak.
Bár egy helyben osztogatott fideszes szórólap szerint Barcza Gábor "tisztességéhez, becsületességéhez nem fér kétség", a párt tiszaföldvári polgármester-jelöltje ellen nemrégiben vádat emeltek.
A gyilkosság napján segítséget kért Podolák György szocialista politikustól Deme Gábor, a csepeli MSZP volt elnökségi tagja, akit a hatóság a főváros XXI. kerületében történt kettős emberölés bűncselekményében bűnsegédlettel gyanúsít.
Az [origo] által feltárt furcsa pártfinanszírozási ügyben ismertté vált C.C. Soft Kft. a szereplője annak a nyomásgyakorlási ügynek, amelyről a BKV korábbi vezetője, Balogh Zsolt számolt be egy interjúban.
A BKV egy szerinte feleslegesen elköltött százmilliós megbízási díjat próbál visszaszerezni egy olyan cégtől, amely ugyan nemrég még ugyanekkora összegű adományt adott egy pártnak, de amelynél már hónapok óta sorban állnak a hitelezők.
Az EU-csatlakozást előkészítő munkabizottságok az országjelentések alapján 1998 és 2001 között súlyosan elmarasztalták a honi kormányzati szerveket a magyarországi cigányság szociális jogfosztottsága miatt.
Csak egy általa adott kölcsön törlesztése volt az a több mint 5 millió forint, amelyet az OCÖ-től kapott, és amellyel később nem számolt el - állította perének szerdai tárgyalásán Kolompár Orbán.