Alaptalan a polgármester panasza, vagyis a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság helyesen járt el, amikor a siófoki strandüzemeltető önkormányzati tulajdonú Balaton-parti Kft. ügyeiben hűtlen kezelés gyanújával indított nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntette – állapította meg a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség. A nyomozás megszüntetése ellen Lengyel Róbert siófoki polgármester jelentett be panaszt, ezek után azonban további jogorvoslatnak nincsen már helye.
Nincs siófoki nyárelő strandvécébotrány nélkül; a jelek szerint a tavalyihoz hasonlóan idén sem sikerült levezényelni az illemhelyek kiosztását mindenki megelégedésére.
Egy magát megnevezni nem kívánó, volt postai alkalmazott hívta fel a figyelmünket arra, hogy sikkasztás gyanúja vetődött fel az 1-es számú, Bajcsy-Zsilinszky utcai postahivatalban Kaposváron.
A balatonföldvári polgármester visszakért jutalma - nettó egymillió forint - a helyi vízisport egyesületnél landolt, pont ott, ahol a polgármester öccse a vezető. Vajon erre gondolt Orbán Viktor?
Kilenc éven át, 2003-tól 2012-ig a Somogy megyei bíróság fizette Ujkéry Csaba, a Kaposvári Törvényszék nyáron húsz év után nyugdíjba vonult elnöke vitorlásának fonyódi kikötőbérletét: az első években évi 200 ezer forintot, majd később ennek az összegnek a dupláját.
Ötszáz forintért akartak eladni kopogtatócédulákat Kováts Imrének, Kaposvár független polgármesterjelöltnek – értesült a Sonline.hu szerkesztősége.
Nagy port kavart az állami és önkormányzati cégvezetők fizetésének nyilvánosságra hozatala. Néhány somogyi cégnél még mindig titok övezi a kereseteket...
Vívódtam! Kell-e, szabad-e reagálnom ezekre a napokban megjelent mélységekre vagy csak legyintsek. Úgy érzem nincs más megoldás. A megtévesztés ellen ez az egyetlen orvosság.
Gyenesei István úgy tűnik, nem vette észre, hogy tizennyolc éve lejárt a vidéki kiskirályok ideje, és nem hallgattathatja el az igazságot bármily kényelmetlen is az számára.
Hónapok után, több tárgyalást követően végre ítélet született az iharosberényi körjegyzőség korábbi pénztárosa ügyében.