Gömöri Zsolt visszutalta azt a három millió forintot, amit még 2012-ben, hitelének végtörlesztésére kapott a saját maga által vezetett kiemelten közhasznú szervezettől.
Jobban teljesít a Magyar Természetjáró Szövetség, amióta – 2012 májusa óta – a miniszterelnök barátjaként ismert Garancsi István, a Videoton labdarúgóklub tulajdonosa az elnök. Összesen 2,7 milliárd forint uniós forráshoz jutottak konzorciumban 2012 óta, s 2013-ban 77 millió forint adományt kaptak állami cégektől. Közbeszerzéseiken az ócsai devizásgettót is építő Veszprémber Zrt. is szépen szerepel, amelyben tulajdonos Garancsi nővére is.
Lemondásra szólítja fel Deutsch Tamást, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) alelnökét, Gömöri Zsoltot, a szervezet elnökét, valamint a MPB elnökségét amiatt, hogy kiderült: Deutsch Tamás javaslatára a testület 2012-ben 3 millió forint vissza nem térítendő támogatást juttatott Gömöri Zsoltnak hitele végtörlesztésére - közölte az ellenzéki párt országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten.
Felcsút legjobb újságírója, Orbán Viktor házi futballklubjának korábbi sajtófőnöke is a sportújságírók elnöke szeretne lenni. A szervezet csütörtökön választ elnököt, az eddigi elnök, Pajor-Gyulai László mellett Szöllősi György is pályázik.
A következő szűk három évben akár 600 milliárd forintot is elköltene a kormány olyan autóutak építésre, amelyek létjogosultságát a forgalmi adatok egyáltalán nem indokolják. Maga a fejlesztéseket bejelentő kormányfő is elismerte, hogy a szakértők szerint az útprogram nettó pénzszórás, ennek ellenére a következő választási kampányra el kell készülnie ezeknek az utaknak.
A felcsúti labdarúgó-akadémia támogatóinak harmada hirtelen eltűnt a szponzorfalról. A Simicska-cégek és Demján Sándor is hátat fordított a sportszervezetnek.
Mészáros Lőrincet, Orbán Viktor régi barátját 2010-ben választották Felcsút polgármesterévé. Azóta építési vállalkozásai virágzásnak indultak – olyannyira, hogy a négymilliárd forint értékű felcsúti stadiont is az ő cégei építették fel. Az általa vezetett Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiát részben vállalati adóbefizetésekből finanszírozzák, hála egy 2011-es törvénymódosításnak. Emellett mezőgazdasági érdekeltségei is vannak: sertéstelepeit például százmilliókkal támogatja az Unió.
Elképesztő fejlődésen ment keresztül a kormányváltás óta egy eddig jórészt ismeretlen cég, a Békés Drén Kft. A vállalkozás az elmúlt 5 évben konzorciumi partnereivel közösen majdnem 70 milliárd forintnyi állami megbízást nyert el, miközben a szocialista kormányzatok idején csak elvétve futott be közbeszerzéseken. A cég tulajdonosát, Barkász Sándort többen a békési Mészáros Lőrincként emlegetik, akihez a Fidesz hatalomra kerülése óta ömlik a közpénz.
A sportszponzoráció is verseny, ezért gyakori, hogy a nagy cégek sem hozzák nyilvánosságra a támogatásuk összegét, sokszor még nagyságrendjét sem - mondta Dénes Ferenc sportközgazdász.
Több százmillió forint sikerdíjat fizet saját cégének a józsefvárosi önkormányzat. A cég szerint ez nem sok, főként, ha a közüzemi számlák utáni bevételt is ideszámítjuk. Kocsis Máté polgármester pedig úgy véli, az ellenzék „csak a mikrót nézi, nem a makrót”.