language

Kulcsszavak:

támogatás highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [689]  Oldalak:   <<  <  60 61 62 63 64 65 66 67 68 69   >  >>

Politikai leszámolást gyanít az ajkai polgármester

Ajka szocialista polgármestere szerint elszámoltatás címén leszámolás folyik ellenük, a választások óta 19 eljárást kezdeményeztek a város MSZP-s vezetése ellen. Schwartz Béla ezt csütörtökön annak kapcsán közölte, hogy vádat emeltek ellene hűtlen kezelés és zsarolás miatt.

Állami pénzekért csalt egy egri tánciskola

Az adóhivatal szerint egy egri tánciskola vezetői olyan tanulók után is vettek fel támogatást, akik más tánciskolába jártak, vagy már végeztek, így négy év alatt több mint 51 millió forinthoz jutottak jogtalanul. Az ügyben ezer embert hallgattak ki, és tizenhét embert gyanúsítottak meg.

Luxusóvoda főhivatalnokoknak

Budapest — Nincs gondja óvodára, bölcsődére egy sereg kisgyermekes kormánytisztviselőnek. A köztisztviselők krémjének számító réteg három csodálatos budai intézmény között is válogathat, ha csemetéjét biztonságban akarja tudni, ráadásul a többiekhez képest potom pénzt fizet a szolgáltatásért.

Sport és korrupció - Orbán egykori helyettes államtitkára a "halálos veszélyről"

A sportéletet átszövi a korrupció, a mindennapjainak a része. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a sport lényegi eleme, attól elválaszthatatlan összetevője is lenne - írja Dénes Ferenc sportközgazdász, aki a labdarúgó-Eb alkalmából a sport és a korrupció kapcsolatáról elmélkedik a hvg.hukorrupcióellenes sorozatában.

Sportmutyi - Dr. Török Ferenc politikai megrendelésről, a MOB túlhatalmáról

A kormányváltás óta tizennégyszer módosították a 2004-es sporttörvényt. Ennyi nekifutás után sem biztos azonban, hogy beváltja a hozzá fűzött reményeket. A cél nemes: csökkentenie kellene a presztízsharcokat, erősítenie az érdekérvényesítést, a pénzügyek átláthatóságát, és megalapoznia az ésszerű finanszírozást.

Játék a pályán kívül

Öngyilkos lett a rákospalotai futballklub igazgatója, Kutasi Róbert, miután a nyomozók őrizetbe vették a csapat több jelenlegi és volt játékosát. A gyanú szerint 2007 és 2009 között nyolc NB I-es vagy Ligakupa-mérkőzés eredményét befolyásolták, esetenként 2000, 2500 euró, illetve egyszer 100-110 ezer forint ellenében.
Találatok: [689]  Oldalak:   <<  <  60 61 62 63 64 65 66 67 68 69   >  >>