Kulcsszavak: |
|
Akták: |
30 százalékra nőhet a filmes TAO – évi 50 milliárd forint közpénzt kaphatnak magyar és hollywoodi filmesek
Egy új törvényjavaslat szerint a jövőben a Magyarországon elköltött gyártási költségeik 30 százalékát igényelhetnék vissza a filmesek, évente maximum 50 milliárd forintot.
Több milliárd forintnyi tao-pénzből, állami támogatásokkal és ingyen koncerthelyszínnel egyengetik Mága karrierjét
Mága Zoltán az elmúlt 5 évben több milliárd forintnyi közpénzt húzott be a koncertjeivel. Emellett az újévi koncertjéhez az állam ún. Állami Eseménynapra hivatkozva ingyen a rendelkezésére bocsátotta a Papp László Budapest Sportarénát. Mága pedig hogy, hogy nem a választás előtti héten fideszes politikusok oldalán adott koncertet az időseknek több szoros választókerületben is.
Szombathely víz alá nyomja a helyi úszókat, a vízilabdásokat kényeztetik
TAO pénzből bővítették a szombathelyi uszodát tavaly decemberben. A közös működési költséghez, megítélésük szerint aránytalanul kell perkálniuk az úszóknak. Holott ők nem is használják az új medencét, csak a vízilabdások.
Százmilliárdnyi tao-pénz kerül jövőre a sportegyesületekhez
A kormány 2019-ben már több mint 1000 milliárd forint adóról mond le kedvezmények formájában. A legnagyobb tétel a családi adókedvezmény, de több mint százmilliárd forint tao-pénz megy a sportegyesületeknek.
733 milliárd: ennyiről mondhattak le Orbán Viktorék a TAO miatt
Érdekes fejlemény egyébként, hogy 2018-ban és 2019-ben is úgy kalkulálnak, a költségvetésből a főbb adó- és járulékkedvezmények miatt kieső összegnek 10,9 százaléka mehet a sportba. Ebből a szempontból a legerősebb év 2016 volt, amikor a kedvezmények miatt kieső összegnek a 14 százaléka a TAO miatt nem folyt be a kasszába.
Szinte csak közpénzből él Tállai sportegyesülete
A mezőkövesdi sportegyesület tavalyi eredményei rekordbevételről és minimális nyereségről árulkodnak.
Felcsút, a krőzus: 35 milliárdot kapott Orbán kedvence
7 év leforgása alatt akár 9 Pancho Arénát is felhúzhattak volna anélkül, hogy egy forintot is le kellett volna tenniük az asztalra.
Kétszer annyiból gazdálkodott a Puskás Akadémia, mint amennyi tornatermekre jutott az egész országban
Elsősorban néhány jótékony cégnek, illetve a tao-támogatásoknak köszönhetően több mint 6 milliárd forintos bevételre tett szert 2017-ben a Puskás Akadémiát működtető Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány. Az Orbán Viktor által alapított, és Mészáros Lőrinc által elnökölt szervezet így kétszer annyi pénzből gazdálkodhatott, mint amennyit tornatermek építésére szánt a kormány az előző évben.
Bámulatos TAO-trükköt vetettek be Veresegyházon
Veresegyházon sikerült összehozni, hogy TAO-ból finanszírozzák a szintén TAO-ból felépülő kosárcsarnok önrészét.
Utánpótlásra kapták, szálloda lett a 300 millióból
Mint emlékezetes, a legfelsőbb magyar bíróság helybenhagyta a jogerős bírósági döntést, közpénznek minősítette a taót, és nyilvánosnak a hozzá kapcsolódó adatokat. A Transparency International Magyarország jogvédő szervezet által az Emmitől kiperelt „támogatói igazolások” azért fontosak, mert ezeken egyszerre szerepel a támogatott csapat, illetve a társasági adóját számára felajánló vállalkozás neve, valamint a felajánlott adó összege.
TAO-pénzek
Breiter László
Krupp József
Szarvas László
Tállai András
Balatonfüredi Football Club
Breier és Társa Kft.
CBA
Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)
Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA)
Millenniumi Média Szolgáltató Központ Kft.
Pallone Hotels Kft.
Wallis cégcsoport
adó
Balaton-sztorik
idegenforgalom
ingatlan
NER HOTEL
sport
támogatás
Balatonfüred
Felsőtárkány
Heves megye
Veszprém megye