language

Kulcsszavak:

támogatás highlight_off

Akták:

TAO-pénzek highlight_off

TAO-pénzek

TAO-pénzek

Az Orbán-kormány a társasági adó szabályozásának (1996. évi LXXXI. törvény) átalakításával lehetőséget teremtett arra, hogy az adózók az alábbi kedvezményezett célokra tegyenek felajánlást:

  • a) filmalkotás támogatására

  • b) előadó-művészeti szervezet támogatására (2018-ig)

  • c) látvány-csapatsport támogatására. 

2014-ben 17 milliárd volt a magyar színházi élet TAO-bevétele, ami Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója szerint nem azokhoz jutott, akik meg is érdemelnék, és rászorulnak, hanem azokhoz, akik ügyesek. A szakmai szervezetek a TAO-rendszer újragondolását, a pályázati folyamat nagyobb nyilvánosságát tartották kívánatosnak. 

2018-ban a kormány bejelentette: a visszaélések és egyenlőtlenségek miatt megszünteti előadó-művészeti szervezetek tao-támogatását és a támogatások elosztása a kormány elbírálása alá kerül. Bár Gulyás Gergely kijelentette, miszerint „a kulturális támogatás nem politikai alapon történik”, látható, hogy a kultúrtao eltörléséből a kormányközeli kulturális intézmények profitáltak, miközben rengeteg független színházi társulat jövője vált kérdésessé. Bár érkeztek ígéretek ígért a kieső támogatások kompenzációjára, ennek elosztása szintén egyenlőtlenre sikeredett: a Nemzeti Színháznak – nemzetstratégiai jelentőségűvé minősítését követően – a jegybevétele után 76 millió forintra jogosult összeg helyett eredetileg ennek több, mint tízszeresét (800 millió forintot), végül “csupán” ötszörösét (400 millió forintot) ítélte meg az EMMI. 

A sportcélú támogatás utáni adókedvezmény (az adózás előtti eredményt csökkentő) igénybe vétele 2012 óta folyamatosan növekszik. A Transparency International 2015. októberi jelentése szerint a látványsportágak átláthatatlanul jutottak négy év alatt 200 milliárd forint támogatáshoz. A tanulmány szerint a TAO-támogatásokon keresztül folyósított pénzek a kormány állításával szemben nem magánadományok, hanem közvetett állami támogatások - így kezeli azt az Európai Bizottság is. A 200 milliárd forintból 75 milliárdot a labdarúgás kapott, a legnagyobb nyertes pedig a Felcsúti Utánpótlás Nevelésért Alapítvány, mely úgy kapta meg ennek a 12%-át, hogy összesen 1100 klub osztozott a pénzen. A felcsúti stadion 3,1 milliárdos költségvetéséből 2,55 milliárdot fedezett a TAO-támogatás, a G7 összesítése alapján pedig 2021-ig összesen 35 milliárd adóforint érkezett támogatás formájában az alapítványhoz. Bár Felcsút kiemelkedik a TAO-támogatások tekintetében, a Seszták Miklóshoz köthető Várda Sport Egyesület és a Tállai András-féle Mezőkövesd Zsóry FC is jelentős TAO-támogatásokkal gazdálkodhat. Mindez bizonyítéka annak, hogy a politika összefonódik a sporttal, hiszen a látványcsapatsportok szövetségeit politikusok irányítják, ráadásul a támogató cégek kiléte is ismeretlen marad. Okkal feltételezhető, hogy ezek a gazdasági szereplők nem jótékonykodásból, hanem politikai kapcsolataik okán csatornázzák a sportba az amúgy a költségvetésbe befizetendő társasági adójukat.

A kritikák ellenére 2016 őszén a Nemzetgazdasági Minisztérium sürgősséggel beterjesztett és megszavazott törvénymódosítása szerint ezentúl adótitok, hogy ki mire kapott adókedvezményt, illetve adótitok lesz az összes olyan felajánlás is, amelyek leírhatóak az adóból. Egy 2016 októberi bírósági ítélet nyomán ugyanakkor a TAO-kedvezmény közpénznek számít, amivel el kell számolnia a felhasználójának.

A kormány a 2016-os évre mindössze 64-69 milliárd forint társaságiadó-veszteséget tervezett a költségvetési törvényben, ehhez képest a látvány-csapatsport támogatás adóvesztesége két éve 135 milliárd forintot tett ki. Vagyis a TAO-támogatások eddigi rekordévében a tényleges adóveszteség kétszeresen felülmúlta a tervezett mértéket. Míg idehaza tagadta, addig Brüsszelben elismerte a magyar kormány, hogy a látvány-csapatsport támogatási rendszer állami pénzből működik. 2011-2021 között a TAO-rendszernek köszönhetően a költségvetési összegeken felül még 1107 milliárd áramlott a sport területére.

Az aktaszöveg alapját a Civitas Intézet által kiadott Fekete Könyv - Korrupció Magyarországon 2010-2018 c. kötetben megjelent esetleírás adja, melynek elkészítésében e sajtóadatbázist használva a K-Monitor Egyesület is közreműködött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [260]  Oldalak:   <<  <  14 15 16 17 18 19 20 21 22 23   >  >>

Egymilliárdos jégcsarnokot épít a nem túl vagyonos győri hokiklub

A napokban kezdődik a társasági adó-felajánlásból (tao támogatásból) finanszírozott győri jégcsarnok kivitelezése, derül ki a közbeszerzési adatbázisból. Az erről szóló megállapodást október elején írta alá a Győri ETO HC, illetve a beruházásra kiírt közbeszerzés nyertese a Fodor Építőipari Kft. Utóbbi cég a névadó Fodor Géza Szabolcs mellett részben Paár Attila tulajdonában áll.

Újabb fideszes fellegvár bukott el a tao-perekben: Tállai András focicsapatát is elmeszelte a bíróság

A NAV-elnök által vezetett Mezőkövesd FC sem volt hajlandó bemutatni, hogy mire költötték a hozzájuk befolyt tao-forrásokat. Ők is a felcsútiak sorsára jutottak.

Lehull a lepel: októberben dönt a Kúria a tao-támogatások nyilvánosságáról

Hamarosan kiderülhet, mely cégek öntik a pénzt a miniszterelnök és más politikusok kedvenc sportklubjaiba. A kormány törvénymódosítással korlátozná a nyilvánosságot.

Megérkeztek a milliárdok Mészáros Lőrinc alapítványához

Bár voltak aggasztó jelek, lapunk értesülései szerint végül sikerült összeszednie a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak (FUNA) a tavaly decemberben számukra jóváhagyott taotámogatást. Így újabb 2,93 milliárdnyi adóforint került a Mészáros Lőrinc által vezetett szervezethez, amely ezzel hat év alatt összesen vagy 14 milliárd forinthoz jutott ilyen forrásból (a taopénz lényege, hogy a felajánló cégek ahelyett, hogy az államkasszába fizetnék be az adott összeget, egy sportszervezetnek adják). Az alapítványt kerestük kérdéseinkkel, ám lapzártánkig nem erősítették meg, hogy valóban megérkezett hozzájuk a milliárdos összeg.

Az akadémisták sehol, pedig csúcspénzt kap a nevelésükre a Felcsút

Miközben nyáron a vezetőedző 12 játékost vásárolt a nemzeti bajnokságban szereplő felcsúti focicsapatban és kevesli a játszatható légiósok számát, az egyik legtöbb pénzt szakítja a felcsúti akadémia az utánpótlás-neveléssel kapcsolatban.

Megmutatjuk, kik kaszálták a legtöbbet a TAO-támogatásokon!

Azt szinte fél Magyarország tudja, hogy a felcsúti focialapítvány mennyi közpénzt tett zsebre a TAO-támogatásokból. Összesítettük a számokat és megmutatjuk, kik még a különleges sportfinanszírozási rendszer elmúlt 6 évének nyertesei.
Találatok: [260]  Oldalak:   <<  <  14 15 16 17 18 19 20 21 22 23   >  >>