Kulcsszavak: |
|
Személyek: |
Magával rántja Vizoviczki az alvilágot?
Összefügghet az évszázad rendőri korrupciós botránya, és az Aranykéz utcai robbantás! A Blikk információi szerint ugyanis a jelenleg folyamatban lévő nyomozás egyik gyanúsítottjának, Vizoviczki Lászlónak vallomása alapján fogták el Portik Tamást, az olajügyekből ismert egykori Energol Rt. tulajdonosát.
Vizoviczki László tiltakozik
Vizoviczki László ügyvédje (Nagy Gábor) által fogalmazott, az MTI-hez eljuttatott közleményben jelenti ki, hogy sem Portik Tamás üzleti tevékenységéhez, sem pedig Portik Tamás és társai által esetlegesen elkövetett bűncselekményekhez semmi köze nincs.
Korrupciós ügy: razziák vidéken
Információink szerint az éjszaka császárának több megyében is vannak olyan szórakozóhelyei, amelyek a budapestiekhez hasonlóan kerültek a birtokába, és ugyanúgy élvezték a helyi rendőrség támogatását, mint a Hajógyári-szigeten lévő mulatók.
Átverték társaikat a gyanúsított zsaruk
Hamis információkkal kérték ki egyes kerületek járőreit a korrupt rendőri vezetők, hogy zaklassák Vizoviczki László konkurenciáját.
Korrupciós ügy: taktikákat vet be az ügyészség?
A rendőri vezetők mellett alacsonyabb beosztásúak is érintettek lehetnek a korrupció gyanús ügyben – fejtette ki véleményét Kocsis Máté, a Nemzetbiztonsági Bizottságnak egyik fideszes tagja egy beszélgetés során. A védett tanúról szóló hírt, a hvg.hu által megkérdezett volt rendőrök úgy kommentálták, hogy ez ugyanolyan taktika lehet az ügyészség részéről, mint V. László bizalmi emberének házi őrizetbe helyezése.
Vádalkut kötött egy korrupt zsaru
Védett tanú segíti a Vizoviczki-ügy nyomozását – tudta meg a Blikk. A vezető beosztású rendőrtiszt kilétét a legnagyobb titkok övezi, nevét csak a vizsgálat vezetője ismeri.
Titkos könyv miatt bukhat a diszkóbirodalom
Nagyot lendített a Vizoviczki-ügy nyomozásán, az a gondosan vezetett „kiskönyv", amit a hatóságok találtak egy páncélszekrényben az egyik házkutatás során. Úgy tudjuk, valaki feljegyezte melyik alkalmazott, mennyi pénzt kapott, sőt ezt a munkavállalók kézjegyűkkel látták el.
Rendőri bűnszervezet működhetett
Bűnszervezetben követhették el a terhükre rótt bűncselekményeket a BRFK és a Nemzeti Nyomozó Iroda volt főtisztjei, valamint V. László és bizalmasa, akiket a vesztegetési botrányban a Központi Nyomozó Főügyészség vett őrizetbe.
Milliókat tüntettek el kettős könyveléssel?
Valószínűleg a Hajógyári-szigeti diszkóbirodalom kettős könyvelésére bukkantak a nyomozók – tudta meg a Blikk. Amennyiben bebizonyosodik, hogy nem fizették rendesen a járulékokat az alkalmazottak után, adócsalással és más bűncselekményekkel is meggyanúsíthatja az ügyészség Vizoviczki Lászlót, a fővárosban negyven diszkót és mulatót működtető nagyvállalkozót.
Együtt gyúrt a bűnözőkkel
Kalmár Tamás védője útján tagadta lapunknak a Központi Nyomozó Főügyészség vádjait. A BRFK volt közrendvédelmi főosztályvezetőjét május 31-én vették őrizetbe vesztegetés gyanújával.