Volt valami nagyon szokatlan Alekszej Uljakov, az orosz nemzetgazdasági miniszter kedd reggeli őrizetbe vételekor. Oroszországban, ahol a korrupció inkább az államműködés szerves része, mintsem anomália, ha valakit korrupció vádjával letartóztatnak, abból igyekeznek látványos showműsort csinálni. Biztosan forog egy kamera, hogy a tévénézők milliói is gyönyörködhessenek a páncélszekrénnyi készpénzen, amivel rajtakapták a kijelölt áldozatot. Mint például szeptember elején, az orosz korrupcióellenes ügynökséget vezető, 123 millió dollárnyi kenőpénz elfogadásával vádolt Dmitrij Zaharcsenkó elfogásakor.
Noha már a kormányzat is megerősítette, hogy ha Ghaith Pharaon szaúdi milliárdos Magyarország területére lép, akkor őrizetbe veszik a hatóságok, az állami résztulajdonban álló Mol Nyrt. vezetőségének esze ágában sincs felülvizsgálni a szaúdi milliárdos vezette céggel kötött szerződését.
Négy év után először szólalt meg a vele kapcsolatos vádakkal és a személyét érintő, médiában megjelent nyilatkozatokkal összefüggésben – egyedül és elsőként a PestiSrácok.hu-nak – az adócsalással és rendőrök megvesztegetésével is vádolt, 250 millió forintos óvadék ellenében nemrég házi őrizetbe helyezett Vizoviczki László. A milliárdos vállalkozó portálunknak küldött hosszú közleményében kitért például arra, hogyan sikerült kifizetne a rekordösszegűnek tartott óvadékot, de beszélt a Kubatov Gáborhoz és Rogán Antalhoz fűződő kapcsolatáról, az őt támadó volt munkatársairól, állítólagos kenőpénzekről, politikusok zsarolásáról, valamint arról, hogy nyújtott-e anyagi támogatást a Fidesz választási kampányaihoz.
A Jobbikhoz közeli N1TV ma közzétett egy dokumentumot, ami szerintük Vizoviczki László, a pesti éjszakai élet évek óta szervezett bűnözéssel gyanúsított volt urának 2013-as vádalku-ajánlata.
Az elsőrendű vádlott 1978 óta dolgozott a Rigó utcai nyelvvizsgaközpontban, és nem tudott arról, hogy „probléma lett volna a vizsgáztatással”.
Egy ajánlásra a BKV Zrt.-hez vezérigazgatói titkárságvezetői munkakörbe kinevezett, majd másfél év után több mint tízmillió forint végkielégítéssel távozó tanút hallgattak ki a Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen a Kecskeméti Törvényszéken folyó per keddi tárgyalásán.
Balogh Zsolt negyedrendű vádlott, aki egy ideig a BKV megbízott vezérigazgatója volt, visszavonta - már nem először - a nyomozati szakban Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettesre, elsőrendű vádlottra tett, súlyosan terhelő vallomását a Kecskeméti Törvényszéken folyó per csütörtöki tárgyalásán.
Balogh Zsolt negyedrendű vádlott, aki egy ideig a BKV megbízott vezérigazgatója volt, visszavonta Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettesre, elsőrendű vádlottra tett, súlyosan terhelő vallomását.
Portik Tamás egykori katonája az Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság összevont perén kijelentette, biztos abban, hogy az egykori marketingigazgató nem egyedül, hanem volt cégtársaival, Drobilich Gáborral és Ferencsik Attilával egyetértésben döntött Boros József Károly likvidálásáról. Beszélt arról is, tanúja volt, ahogy a három férfi Prisztás József sorsáról is egyeztetett, és akit, ha „nem változtat a hozzáállásán”, akkor a Fogorvossal, azaz Roháccsal fognak megöletni.
Hangfelvétel árulkodik egy adóhivatali dolgozó korruptságáról – ezt állítja legalábbis egy neve elhallgatását kérő vállalkozó, aki feljelentette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársát.