language

Személyek:

Völner Pál highlight_off

Akták:

Völner-Schadl ügy highlight_off

Völner Pál

Völner Pál (1962 – ) jogász végzettségű magyar politikus. Korábban az APEH-nál, 1988-90-ig pedig az Eternit Vállalatnál dolgozott jogtanácsosként. A Fidesz Komárom-Esztergom megyei szervezetének 2006-tól, az esztergomi szervezetnek pedig 2015-től elnöke. 2010 májusában lett országgyűlési képviselő, majd a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára. 2015 októberétől lemondásáig (2021) az Igazságügyi Minisztérium (IM) államtitkára volt.

Völner Pál neve felmerült a Pegasus-ügy kapcsán is, amikor Varga Judit azt nyilatkozta a sajtónak, hogy a megfigyelések engedélyezését Völner írta alá. Azonban a nagyobb médiafigyelmet a Völner-Schadl ügyként ismert korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt folyó eljárás kapta. Az ügy alapja, hogy Völner Pál és Schadl György egymás közt korrupciós kapcsolatot alakított ki, és Völner legalább 83 millió forintnak megfelelő készpénzt vett át 2018 és 2021 között Schadltől. A vád szerint ezért cserébe Völner azokat nevezte ki önálló bírósági végrehajtónak, akikkel előzetesen megállapodott Schadl György. Ebben az időszakban ugyan Vízkelety Mariann írta alá a kinevezéseket, a tanúvallomások azonban egyértelműen arra utalnak, hogy Völner nagyobb befolyással rendelkezett a kinevezéseket illetően.

A Legfőbb Ügyészség 2021 decemberében hivatali vesztegetés gyanúja miatt kezdeményezte Völner mentelmi jogának felfüggesztését, nem sokkal utána lemondott hivatali tisztségéről. Az ügyben másodrendű vádlott, és szabadlábon védekezhet.

A nyilvánosságra került 1734 oldalas nyomozati anyag alapján felmerült továbbá az is, hogy Völner kihasználta Schadl egyetemi kapcsolatait, és a lehallgatási jegyzőkönyv szerint többször is kérte, hogy járjon közben rokonának vizsgája kapcsán  a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán.

Völner-Schadl ügy

Völner-Schadl ügy

Schadl Györgyöt, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) elnökét 2021 novemberében vették őrizetbe és helyezték előzetes letartóztatásba korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) 2022 októberében emelt vádat Schadl és további 21 vádlott – köztük Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium egykori államtitkára (2015-2021) ellen. A vagyon elleni bűncselekmény és pénzmosás ügyében folyó eljárás lényege, hogy Völner és Schadl egymás közt korrupciós kapcsolatot alakított ki 2018 májusát megelőzően, és a MBVK elnöke 2021 júliusáig 2-5 millió forintnak megfelelő összegekben fizetett ki összesen 83 millió forintnyi készpénzt az államtitkárnak.

A vádiratban jelölt időszakban Varga Judit tárcájánál Völner Pál mellett Vízkelety Mariann volt az Igazságügyi Minisztérium másik államtitkára, akinek a közvetlen feladatkörébe tartozott az önálló bírósági végrehajtók kinevezése. Azonban Völner ekkor miniszterhelyettesként is dolgozott, ami azt jelenti, hogy több hatalommal rendelkezhetett, mint Vízkelety, továbbá a tanúvallomások szerint is Völner Pál hozta meg a végső döntést a kinevezésekről. A végrehajtói kar elnöke a kinevezésekért cserébe Völner Pálnak 2-5 millió forintos tételeket fizetett ki készpénzben, míg az önálló bírósági végrehajtóktól összesen nagyjából 924 millió forint részesedést szedett be a kinevezésükért való közbenjárásért Schadl. 

A nyomozati anyagok részletesen foglalkoztak Rogán Antal kabinetfőnökének, Nagy Ádamnak az érintettségével, akinek feltehetően Schadl intézte el, hogy a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) anélkül tegyen jogi szakvizsgát, hogy a vizsgát teljesítette volna. Ellenük az ügyészség nem emelt vádat.

A K-Monitor hálózatábrája az ügy szereplőiről.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [193]  Oldalak:   <<  <  5 6 7 8 9 10 11 12 13 14   >  >>

Nehéz helyzetbe hozhatja Schadlt, hogy többen is bűnösnek vallották magukat a Völner–Schadl-ügyben

Az előkészítő ülésen négyen is elismerték a bűnösségüket. Ketten a korrupt végrehajtók kinevezésével összefüggésben, ketten pedig a Schadl György nyaralójának szabálytalan átépítése ügyében vallották a vádirattal egyezően bűnösnek magukat.

Nem vallotta bűnösnek magát Schadl György pénzmosással vádolt felesége és apja sem, de négy másik vádlott igen

Nem ismerte el bűnösségét Schadl György pénzmosással vádolt felesége és Schadl György apja sem a bíróságon az elmúlt évek legsúlyosabb korrupciós ügyében, a Schadl-Völner-ügy pénteki előkészítő ülésen.

Völner Pál szótlanul érkezett meg a bíróságra, bent kordonokkal védik őket az újságíróktól

A Fővárosi Törvényszék épületében rendkívüli biztonsági intézkedések mellett kezdődött meg a Völner Pál volt igazságügyi államtitkár és a bírósági végrehajtói kart vezető Schadl György nevével fémjelzett korrupciós ügy tárgyalása.

Azt hitték, érinthetetlenek, most mégis bíróság elé állnak

Ma kezdődik az elmúlt évek legsúlyosabb korrupciós ügyének bírósági eljárása, amelynek a végrehajtói kar elnöke és a volt igazságügyi államtitkár a főszereplői, és amelyben akár egy évtizedes börtönbüntetés is várhat rájuk. Az utóbbi időben egyre több részlet szivárog ki arról, hogyan működött együtt Schadl György és Völner Pál, melyik nap éppen hány millió forint kenőpénz csúszott egyik zsebből a másikba, vagy hogy épp kiken gúnyolódtak közösen a telefonban az ügy eléggé prominens résztvevői. Összeszedtük, honnan indult és mit tudunk eddig a Schadl–Völner-ügyről.

Saját dobra vert battonyai házukat vásárolták vissza – a végrehajtónak ezért is jár jutalék

Békés megyében is ezer sebből vérzik a végrehajtási rendszer. Az adósok árverésekre szakosodott "vállalkozói" rétegről beszélnek, az ombudsmant két éve nem tesz semmit, a jogvédők az Alkotmánybírósághoz fordulnak.

Völner Pál végrehajtói árverésen szerzett meg egy nyergesújfalui ingatlant

Már az Igazságügyi Minisztérium államtitkára volt Völner Pál, amikor végrehajtói árverésen vásárolt meg egy 305 négyzetméteres nyergesújfalui ingatlant – tudta meg az rtl.hu. A földhivatali papírok szerint nemcsak a bedőlt hitelt nyújtó bankok szerepeltek a végrehajtást kérők között, hanem maga a politikus is: Völner Pál kilencmillió forintot követelt. Az exállamtitkár az árverés után néhány hónappal továbbadta az ingatlant a fia által vezetett cégnek, így a házat a vagyonnyilatkozatában sem kellett feltüntetnie.

A Schadl-dosszié: Völner volt Schadl meghosszabbított keze, ami más politikusok felé is elért – de kik ők?

Országgyűlési képviselők és miniszterek nevei is felbukkannak a Schadl-ügy irataiban, ám hogy pontosan ki és hogyan kapcsolódik a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar letartóztatásban lévő elnökéhez, azt jelenleg még nehéz megállapítani. Mindenesetre összeszedtük, kik is ezek a politikusok, és a nevük milyen kontextusban merült fel.

Február 17-én kezdődik Schadl György pere

Jövő hét pénteken kezdődik Schadl György pere a Fővárosi Törvényszéken – derül ki a tárgyalási jegyzékből.

Az ember megdöbben, hogy ezek az emberek döntenek – egy lehallgatott beszélgetésen így ekézte a bírókat Völner Pál

Az Országos Bírói Tanácsban (OBT) ülő bírókon gúnyolódott, illetve „ügyek intézéséről” és feltehetően jogszabályok módosításáról is egyeztetett egy, a Telex birtokába került hangfelvételen Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára és Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke.
Találatok: [193]  Oldalak:   <<  <  5 6 7 8 9 10 11 12 13 14   >  >>