Személyek: |
|
Akták: |
Völner-Schadl ügy
Schadl–Völner-ügy: Három gyanúsítottat kiengedtek a letartóztatásból
A Schadl–Völner-ügy három gyanúsítottja esetében megszüntették a letartóztatást, ők most már szabadlábon védekeznek. Schadl György az egyike annak a három embernek, akik továbbra is letartóztatásban maradtak. Az ő esetében legutóbb – az ügyészség indítványának megfelelően – 2022. május 8-ig hosszabbították meg a letartóztatást.
Schadl-ügy: Pécsen sem találtak semmilyen szabálytalanságot
Lezárult a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) az a január 19-én elindított belső vizsgálat, amit az intézmény vezetése azért rendelt el, mert a sajtóban megjelent cikkek alapján felmerült annak a gyanúja, hogy befolyásos emberek, illetve az ő ismerőseik, hozzátartozóik érdemi vizsga, sőt, néha megjelenés nélkül tudtak egy-egy tantárgyból félévet lezárni a jogi karon.
Parlamenti vizsgálóbizottsággal tárná fel az ellenzék a Völner-ügy részleteit, szerintük magasra nyúlhatnak a szálak
Az ellenzéki összefogás pártjai országgyűlési választóbizottság felállítását kezdeményezik a Völner-Schadl ügyben – jelentették be a DK, az MSZP, a Párbeszéd és a Momentum politikusai vasárnap a Facebookon.
Karácsony kitart az V. és VII. kerületi ingatlaneladásokat vizsgáló bizottságok mellett
Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-posztjában arról ír, hogy a Fidesz józsefvárosi képviselőjelöltje által vezetett kormányhivatal arra jutott, hogy ugyan minek kivizsgálni azt, hogy az elmúlt évek legnagyobb korrupciós botrányának egyik kulcsfigurája, Völner Pál haverja, Schadl György, hogyan jutott áron alul, egyedüli vevőként több V. és VII. kerületi ingatlanhoz.
Eddig hat embert tartóztattak le a Völner-ügyben
Polt Péter legfőbb ügyész válaszolt Hadházy Ákos nyomozásra vonatkozó kérdéseire.
Rákay Philip és Nacsa Lőrinc is ártatlannak véli Völner Pált
Megilleti az ártatlanság vélelme Völner Pált. Nacsa Lőrinc KNDP-s országgyűlési képviselő és Rákay Philip kormánypárti vlogger is ezt mondta a Híradónknak, amikor a miniszterelnök évértékelő beszéde előtt a korrupciós ügybe keveredett államtitkárról kérdeztük őket. A Momentum szerint azok, akik Völnert védik nem méltók a magyar emberek képviseletére.
A belvárosi fideszesek Schadl-ügyben inkább napirendre sem vették az ellenzéki javaslatokat
A Völner–Schadl-botrány V. kerületi szálai kapcsán három javaslattal is készültek az ellenzéki képviselők a csütörtöki képviselő-testületi ülésre, közölte Kovács Alex Gábor belvárosi ellenzéki képviselő. Azonban a fideszes képviselők Szentgyörgyvölgyi Péter polgármesterrel együtt úgy döntöttek, inkább napirendre sem tűzik a javaslatokat
A végrehajtói kar „nem tudja” mennyiért adták el irodaházukat Nagy Ádámnak
Legalábbis ezzel irányították át az erről érdeklődő Hadházy Ákos ellenzéki politikust a tulajdonukban álló céghez.
Polt Péter: Szakszerűen járt el az ügyészség, mikor nem rendelték el Völner Pál letartóztatását
Törvényesen és szakszerűen járt el az ügyészség, amikor nem rendelték el a korrupció gyanújába keveredett Völner Pál lemondott államtitkár letartóztatását, ezt írta Polt Péter legfőbb ügyész a DK-s Vadai Ágnes kérdésére. A képviselő szerint furcsa, hogy míg a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökét letartóztatták, a gyanú szerint általa lefizetett volt államtitkár szabadlábon védekezhet. Polt Péter szerint a két érintett ügyét nem kell egymáshoz hasonlítani.
Végrehajtók a Schadl-ügyről: Tudniuk kellett erről a legmagasabb szinteken is
A Völner-ügy csak a jéghegy csúcsa, mondják a kormányt átszövő korrupciós botrányról a piacról kiszorított végrehajtók. Bizonyíték erre, hogy a Miniszterelnökségen is házkutatást tartottak két hónapja. Lenyúlásokra nem csak a posztok újraosztása adott lehetőséget.
Völner-Schadl ügy
Bíró Marcell
Habony Árpád
Rogán Antal
Schadl György
Trócsányi László
Völner Pál
Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)
Fidesz
Igazságügyi Minisztérium
Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM)
Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara
Magyar Bírósági Végrehajtói Kar
Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága
adatigénylés
átláthatóság
bíróság
ingatlan
jogalkotás
pályázat
PR
sikerdíj
végrehajtás
vesztegetés