Majdnem kereken ötszázmillió forintot tapsolt el egy napnyi konferenciára és az azt követő utcai rendezvényekre az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A pénz jelentős része pedig nem akárkihez, hanem Kuna Tiborhoz került, aki amellett, hogy Szijjártó Péter jóbarátja, az elmúlt évek egyik legsikeresebb közbeszerzési pályázója is.
Mindezek ismeretében az sem mellékes, hogy a komplexumot építő konzorcium egyik tagja a Swietelsky Magyarország Kft., miközben a szombathelyi csapat névszponzora a testvérvállalat Swietelsky Vasúttechnika Kft., vagyis a séma akár megfelelhetne a szponzorációs pénzek állami megrendeléseken keresztül való visszafizetésére is. A konzorcium másik tagja a ZÁÉV Zrt., ők vitték el például a Puskás-stadion 200 milliárdos szerződését is a Magyar Építővel karöltve.
A fideszes megszállás alatt álló magyar államból pénzt szivattyúzó gazdasági ágazatok között kiemelt szerepe van a kommunikációs iparnak (nevezhetjük egyszerűbben propagandának). A Fidesz-kommunikáció szerves részeként működő médiacégek 2016-os teljesítményét már átnéztük, akárcsak a legnagyobb pénzek kilapátolására alkalmas építőipari vállalatokat, most lássuk az igazi háttéremberek terepét: a főleg állami és állami céges megbízásokból élő kommunikációs tanácsadókat és a politikai elemzőket.
Félmilliárddal többe kerül a Margitsziget csatornázása, Kuna Tibor cégei 3 milliárdért reklámozzák a sporteseményt, a Készenléti Rendőrség pedig tűzszerész robotokat vett. Az összköltség ezzel átlépte a 100 milliárd forintot.
Összesen ötmilliárd forintért népszerűsíthetik a júliusi budapesti vizes világbajnokságot a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel baráti kapcsolatot ápoló Kuna Tibor cégei. Az már februárban eldőlt, hogy az üzletember Young and Partners Kft. nevű vállalata szervezheti a vb kommunikációjához kapcsolódó rendezvényeket összesen kétmilliárdért, a múlt héten pedig az is kiderült, hogy az általános kommunikációra szánt pénz is a Fidesz-közeli vállalkozónál landolhat.
A Trinity International Communications Kft.-t bízta meg a nyári vizes világbajnokság (vb) kommunikációjával az esemény szervezésén dolgozó Bp2017 Nonprofit Kft. – tudta meg a Magyar Nemzet.