Tisztelt szerkesztőség!
Megdöbbenve Mihályi Péter a mai Népszabadságban megjelent cikkén, gondoltam, hogy írok Önöknek. Egy pályázatíró cégnél dolgozom több mint öt éve, tevékenységünk egyik része, hogy önkormányzatoknak készítünk pályázat kiírásokat. Ez konkrétan azt jelenti, hogy egy önkormányzattal szerződést kötünk, hogy mi készítjük el egy-két-három évig például a közbeszerzési tendereket. Minden kiírás előtt leülünk az önkormányzat gazdasági vezetőjével, és végigvesszük, hogy pontosan mit akarnak: hogyan akarják könyvelni majd a beszerzést, és ki nyerje meg a pályázatot. Természetesen vannak kivételek, de az esetek 70-80 százalékában így működik. Ha elég rutinos a cég, akkor nem nehéz úgy megírni a kiírást, hogy ne tűnjön fel, hogy tulajdonképp csak egy esélyes induló van. Persze van, amikor annyira alkalmatlan pályázót akarnak befutattni, hogy mindenképp kilóg a lóláb. De mivel a beszerzések töredékét ellenőrzik, és az önkormányzatban minden párt megtalálja a számítását, még ezekre a trükközésekre se derül fényt.
Visszatérve Mihályi Péter írására: A magyar gazdasági egyik legalapvetőbb kenőanyaga a kenőpénz. Amíg a közbeszerzések így zajlanak, addig kár bármilyen gazdaságfejlesztésről, igazságos adó-, és nyugdíjrendszerről beszélni. Amig ez nem változik meg, addig minden gazdasági döntés azon fog múlni, hogy ki mennyit kap a zsebébe, a többi nem érdekes.
