A bírósági szervezetrendszer jelenlegi formájában kódoltan jelen van a korrupció lehetősége. Az igazságszolgáltatás működése sem a hétköznapi embereknek, sem a jogászoknak nem kiszámítható. Olyannyira igaz ez, hogy a bírósági döntések sem mindig vannak összhangban a jogszabályokkal. Négy szakértőt kérdeztük a korrupcióról, a jelenlegi kontraszelektált kiválasztási rendszerről és arról, hogyan csinálnák ők másképpen.
Kerekasztal beszélgetésünkre elhívtunk két gyakorló bírót: Szepesházi Pétert, a Budai Központi Kerületi Bíróságról, Ravasz Lászlót, a Csongrád Megyei Bíróság bíráját. Felkértük Fleck Zoltánt, a téma szakértőjét, az ELTE jogi karának tanárát és nem utolsó sorban a civilek részéről Földes Ádámot, a Trasparency International magyar szervezetének vezetőjét; mondják el véleményüket a mai magyar bíróságokról, és mindarról, amit mögötte látnak. A beszélgetést Sipos Anett vezette.
K-Monitor: Miért nem hisznek az emberek az igazságszolgáltatásban?
Ravasz László: Nyilvánvalóan rombolja az ítélkezés presztízsét, hogy ma megmondhatatlan, a jogszabályok alapján milyen ítélet fog születni. Teljesen átláthatatlan a bírósági döntéshozatal, vannak olyan döntések, amelyek még a törvényeknek és alsóbbrendű szabályoknak sem felelnek meg. Nem feltétlen gyárt összeesküvés-elméleteket az az ember, aki azt feltételezi, hogy önkényes, nem a jogszabályoknak megfelelő ítélet születhet néhány ügyben. Maga a rendszer ad lehetőséget arra, hogy ez bármelyik ügyben előfordulhasson. A bírók, főleg a felsőbb bíróságok egyáltalán nincsenek kontroll alatt, ami miatt egyesek azt gondolják, hogy meghozhatnak bármilyen ítéletet.
Fleck Zoltán: Valóban kiszámíthatatlan módon működik az igazságszolgáltatás, és ennek véleményem szerint az információhiány az egyik legfőbb oka. Nincs meg a szükséges központi irányítás, a bíróságok felett, ami utat mutatna. Erre szolgálnának ugyan a Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozatai - amelyek konkrét jogértelmezést adnának az egyes jogszabályokhoz, és miután ez minden bíróra nézve kötelező, egységesítené az ítéleteket - de ez ma lényegében nem működik.
Ravasz László: Olyannyira nem, hogy voltam olyan bíróknak tartott konferencián, ahol maga a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumvezetője mondta, hogy nem kell olyan komolyan venni a jogegységi határozatokat… Ez bizonytalanságot okoz, amit a hatalommal rendelkezők kihasználhatnak. Az indokolatlanul változatos ítéletek következménye az ügyfél bizalmatlansága.
Fleck Zoltán: A bizalmatlanság általában a közhatalom működésével kapcsolatban van jelen. Ezen belül a bírói függetlenség valóban egy kitüntetett pontja a jogállami minőségnek, demokráciának. Csak hát az itt a nagy kérdés, hogy mit tekintünk jogállamnak, a formákat, az intézményeket, vagy valamilyen társadalmi célt? A bíróságok esetében ez a társadalmi cél független integrált, magas színvonalú bíráskodás. Ehhez független, okos bírókra van szükség, akik nem félnek a saját főnökeitől, és ezért tudnak, és mernek jó ítéleteket hozni. Ma az alapján lesz valaki ügyész, vagy bíró, hogy megbízhatónak tartják-e a leendő főnökei, a szakmai lojalistás minden más képességet megelőz. Holott a bírói pálya önálló döntésképes emberekre szabott hivatás lenne.
Földes Ádám: A független és magas színvonalú bíráskodással kapcsolatban az is lényeges, hogy mindez ne egy titkos kamarában fusson végig. Pontosan lehessen látni, milyen ügy megy be a rendszerbe, hogyan zajlik az ítélkezés. Nagy előrelépés lenne, ha arra is törekednének a bírók, hogy a tárgyalóteremben ülők értsék, mi történik, és adott esetben a sajtónak is be tudnának számolni ők maguk, vagy a szóvivők. Ez a valódi nyilvánosság. Ehhez képest most az igazságszolgáltatás egy ostromlott várra hasonlít, melyben a bíróságok helyzete nagyon hasonló a rendőrökéhez. Ott is azt panaszolják minden fórumon, hogy nincs meg a társadalmi bizalom irántuk. Egyelőre azon dilemmáznak, hogyha kinyitják a kapukat, vajon elfoglalja-e az ellenség a várat? Pedig az sem elképzelhetetlen, hogy pont úgy tudják megőrizni a várat, ha kinyitják a kapukat. A nyitáshoz nyilván bátorság kellene. Ha az emberek rálátnak a rendszerre, kibuknak a hibák. A hibákért pedig felelősséget kell vállalni.
Ravasz László: A mostani bírósági struktúrában minden kívülről jövő ember ellenség. Az elbaltázott szervezeti modellnek köszönhetően az egyes vezető bírók sajátjaiknak tekintik az általuk vezetett bíróságot. Azt mondják, ez az ő bíróságuk, nem a köztársaságé, az övéké! Így miden kívülről jövő kritikát személyük elleni direkt támadásnak vesznek, és annak megfelelően kezelik is azt.
Fleck Zoltán: Egyszerre kellene biztosítani az igazgatásnak a függetlenséget, minőséget, átláthatóságot és a hatékonyságot. Nem lehetetlen ezeket egyszerre működtetni. A jelenlegi, minden hatalmat az Országos Igazságszolgáltatási Tanács kezébe adó modell hibás. Ezeken a problémákon a hatalommegosztás sokat segítene. Nem lehet egyedül hagyni egyetlen szervet, ahogy 1997-ben ezt megtették az OIT-tal. Ez rengeteg diszfunkciót szül, kódolva van benne a hatalommal való visszaélés lehetősége. Én vagyok az utolsó, aki azt mondja, hogy adjunk még több hatalmat a kormányzatnak, de akkor igen, ha a kormányzat még közvetetten se szól bele, például az általa kinevezett megyei elnökön keresztül abba, ami a bíró közvetlen státuszával van kapcsolatban és az ítélkezéssel. Ha a megyei elnök egy menedzser, és ennél nem több, akkor nevezze ki a kormány, vagy a miniszter. A vezető viszont szerezzen a Bíró Akadémián olyan krediteket, amivel bizonyítja, hogy ért az effajta menedzsmenthez, mert az már bebizonyosodott az elmúlt két évtizedben, hogy nem az tud jól szervezetet irányítani, aki jóban van az államtitkárral.
Ravasz László: Ez a 97-es szervezeti törvény, gyakorlatilag egy elnöki diktatúrát hozott be a bíróságokra, amely személyi legitimáción alapul. Azt nevezem ki, az én bíróságomon, aki az én emberem, ezért nincs jelentősége annak, hogy milyen szakmai felkészültsége van a jelöltnek. Egy szempont van, az én emberem legyen, aki legitimálja a hatalmamat.
K-Monitor: Akkor ha jól értem, a megyei elnök is olyan bírókkal dolgozik szívesen, aki az ő embere és a sor halad tovább. Egész odáig, mikor egy-egy kényes ügyben, mint például a Hunvald-ügy, hirtelen szabadlábra helyezik az eddigi legnagyobb ingatlanpanamával gyanúsított polgármestert, és az ember nem érti, hogy történhetett? Mindez egy olyan tárgyalási nap lezárása volt, ahol a bíró legalább tíz alkalommal porig alázta az ügyészt, miközben kérdezni próbált egy tanútól. Bár meg kell hagyni, igen ügyetlen kérdésekkel állt elő. A bíró a tanú helyett válaszolt az ügyésznek, úgy, hogy a tanú korábbi vallomásaiból indulatosan közbevágva felolvasott. Újra és újra. Hunvald védője pedig a bíró igen emelt hangú közbevágásai alkalmával odahajolt védencéhez és elégedetten konstatálták a helyzet.
Földes Ádám: Az igazságszolgáltatás egy csapatmunka. A rendőr, az ügyész és a bíró egymáshoz kötve, sokszor egymástól függve látják el feladataikat. A Hunvald-ügy kapcsán az egyik barátom meg is jegyezte miután elolvasta a vádiratot, hogy az nagyon gyenge lábakon áll. Kifejezetten nehéz egy ilyen eleve rossz hozott anyagból olyan ítéletet hozni, amit a sajtóból megismert információk alapján attól az emberek várnak. Ha az ügyészség rosszul rakta össze a vádat, a bíró nem sokat tehet. Csak abban ítélhet, amit elé tesznek.
Ravasz László: Én bíróként, konkrét és folyamatban lévő ügyről nem nyilatkozhatok. Általában véve korrupció az is, ha egy bírósági vezető ad egy bírónak utasítást, hogy milyen döntést kell hoznia.
Szepesházi Péter: Vagy ha a bírósági vezető egy baráti beszélgetésben rávilágít az ítélkező kollégának, hogy milyen szemléletben hozhatná meg a neki tetsző ítéletét, vagy akár egy közbenső végzést. Előfordulhat, hogy ezt akár le is írja a vezető bíró, de olyankor mindig az igazgatási jogkörből fakadó ellenőrzési lehetősége mögé bújva teszi meg ezt. Sajnos az is előfordul, hogy a „szakmai tanácsot” visszautasító bíró később szembesül látszólag a korábbi beszélgetéssel össze nem függő szankciókkal, alaptalan rosszallással vagy éppen nehezebb munkakörülményekkel.
Földes Ádám: A korrupcióhoz az is kell, hogy a haszon is megjelenjen a vezetőnél.
Ravasz László: Az megjelenik, hiszen mindig van egy mögöttes érdeke a vezetőnek. Önként csak azért, hogy fitogtassa a hatalmát, nem tesz ilyet. A legritkábban jelenik meg úgy a korrupció, hogy pénzt adnak egy döntést hozó bírónak. Mindig áttételesen megy a dolog, ha befolyásolni akarják, azt mindig a főnökön keresztül intézik. Ő dönt az előléptetésről, a jutalmakról, stb.
Fleck Zoltán: Minden olyan igazgatási rendszerben, ahol hiányoznak az átláthatóság feltételei, ott nem zárhatjuk ki a korrupció tényét, mert azt feltételezzük, hogy az egy potenciálisan korrupt rendszer, hiszen nagy pénzekről, nagyon jelentős kérdésekről, egy személy dönt. A korrupció természetéből adódóan nem látszik, de ha az ellen épített garanciák nem látszanak, az emberek megalapozottan feltételezhetik és gondolhatják korruptnak a bírót.
Ravasz László: Sajnos több jel mutat arra, hogy bizonyos területen a direkt pénzbeli korrupció is megjelent a bírósági szervezeten belül, ilyen sikamlós terep a felszámolások ügye. A többi helyen ahol megjelenik a korrupció, ott nem a pénz, hanem a mikszáthi uram - bátyám kölcsönös szívességi rendszereken keresztül működik. Remélem, hogy a korrupció még nem érte el a kritikus szintet a bírósági szervezeten belül. Persze nagyon fontos a nyilvánosság kontrollja, de emellett a szervezeten belül is meg kellene valósítani az ellenőrzést. Ki kell építeni azokat a garanciális szabályokat: a valódi beleszólást és igazgatási ellenőrzést megvalósító bírói önkormányzatokat, és a szakmai ellenőrzést; amelyek lehetetlenné teszik a bírók befolyásolását és az önkényes ítéletek meghozatalát. Ha lesznek az állampolgárok által is átlátható és ellenőrizhető garanciális szabályok, akkor nem fog felmerülni a korrupció vádja a bírókkal szemben. Addig viszont, amíg ez nincs, nevetséges hivatkozási alap a jogásztársadalom részéről általában az igazságszolgáltatásba vetett hit megrengethetetlenségéről beszélni.
